Mély fájdalommal búcsúznak füzesabonyi kollegájuktól az egri régészek is

– Kedves kollégánk, régi barátunk szerdán, február 15-én délben, végleg itt hagyott bennünket – tudatta a hírt honlapján az egri vár. 

Mint írták, Bernáth László 1958. október 2-án született Füzesabonyban. Már általános iskolás korától kezdve komoly érdeklődést tanúsított a múlt emlékei iránt, amely vonzalom egyre csak erősödött. Saját szavaival élve, a régészet az egész életét meghatározta, élete értelmét találta meg benne. A kezdeti leletgyűjtéseket és szakköri előadásokat követően, a füzesabonyi határokat járva, már tizenévesen fontos leletbejelentések származtak tőle. Az öregdombi tell-kutatás az 1970-es évek második felében az ő leletbejelentését követően kezdődött meg, de a 80-as évek környékbeli nagyobb ásatásait is az ő leletgyűjtései vezették be. 

– Múzeumunk régészeivel a 70-es évek végétől szoros kapcsolatokat ápolt, az ásatási brigádoknak rendre megbízható és lelkes tagja volt. Idővel gyakorlati tapasztalatai olyan hasznos tudássá értek, amelyet nem nélkülözhettek a helyi régészek, sőt 1983-tól 1986-ig az OMF régészei sem, ahol 3 évig alkalmazásban állt. Szülővárosába való visszatérését követően, miközben 1986-tól 2007-ig vezette az általa létrehozott és a város által üzemeltetett füzesabonyi kiállítóhelyet, rendre résztvevője volt múzeumunk tervásatásainak, sőt az 1990-es évektől kezdve a 2000-es évek közepéig gyakorlatilag folyamatosan, egész évben jelen volt múzeumunk megyeszerte zajló leletmentő ásatásain is – fogalmaztak.

Munkája elismeréseként 2004-ben, a Kulturális Örökség Napja alkalmából, miniszteri kitüntetésben részesült. Mikor a füzesabonyi kis kiállítóhely 2007-ben végleg megszűnt és a kiállítás teljesen átköltözött a vasútállomásra, elutasítván a neki felkínált ám számára dehonesztáló teremőri állást, a KÖSZ-höz szerződött, ahol egészen 2014-ig régésztechnikusként alkalmazták. Ezalatt az ország keleti részében számos leletmentésen dolgozott, munkája általános megbecsülése mellett. 2015-től tért vissza Heves vármegyébe újra, és ekkortól fogva a Dobó István Vármúzeum főállású régésztechnikusként tevékenykedett. 

– Óriási szakmai tapasztalata, segítőkészsége és szerény modora miatt mindenki tisztelte és szerette nálunk, aki csak dolgozott vele. Sokoldalú tehetséggel volt megáldva, a régészet terén a terepi munkától a rajzolásig, leletfeldolgozásig mindent rá lehetett bízni, mindenben jól teljesített. Mikor a halálos kór megtámadta, betegségét példamutató kitartással viselte, az utolsó pillanatokig aktív és pozitív szemléletű maradt. Egész életében szerény körülmények között élt, de szakmaszeretete kimagasló volt. A megérdemelt nyugdíjat sajnos nem érhette meg. Gyermekei és unokái mellett fájdalommal búcsúznak tőle a Dobó István Vármúzeum munkatársai is. Emlékét megőrizzük – zárták a gyászhírt.