Lovassport

2023.10.01. 19:05

Kecskeméti győzelem született a Nemzeti Vágtán Szilvásváradon + fotók, videók

Sima döntőkkel és látványos lovas bemutatókkal zárult a Szilvásváradon rendezett Nemzeti Vágta. A Ménesgazdaság jövőre is vállalná a rendezést.

Tóth Balázs

Tóth Tamara rajt-cél győzelmet aratott vasárnap

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Vasárnap délelőtt a középdöntőkkel folytatódott a Nemzeti Vágta Szilvásváradon. Délben rendezték az első döntőt, a kocsitoló versenyt az abonyiak nyerték, a jótékonysági sztárfutamban pedig Krajnik-Balogh Gábor végzett az élen. Délután betétprogramként lovasbemutatókat láthatott a közönség, előbb a hortobágyi csikósok adtak ízelítőt lovaik tudásából. Majd az ózdi és a gömöri huszárok mutatták be rajtaütést idéző csatajelenettel, hogyan is küzdöttek 1848-ban a császári vértesekkel, akiket a Győri Ördöglovasok személyesítettek meg. Mindeközben puska és ágyútűz fokozta a hangulatot. Őket a honfoglalás-kori harcmodort és vadászatokat bemutatót karcagi Pusztai Rókák csapat tagjai követték, végül pedig a Győri Ördöglovasok felnőtt és utánpótlás csapatai tartottak fantasztikus trükkbemutatót lovaik hátán, oldalán és mellett, egyedül, illetve páros formációkban.

Kezdetét vette a döntők sora, először a kishuszár vágtán csaptak össze a sarkadi, szentkirályi, szikszói és fülöpszállási lovasok. Bár Szikszó lovasa végig szorongatta, Szentkirály lovasa, Rozs Anna Júlia nyerte a finálét Nárcisszal.

A fogatvágtát a kétszeres címvédő Tieger Endre nyerte meg, aki féltávnál állt az élre. A Sütvényi Ménest képviselő, ötszörös győztes, 74 éves hajtó elmondta, a tavalyi után idén is kiváló ellenfelei voltak, nagy meccset vívtak a pályán. Jövőre már unokája - aki eddig segédhajtója volt a kocsin - áll a rajthoz.

Sima döntőkkel és látványos lovas bemutatókkal zárult a Szilvásváradon rendezett Nemzeti Vágta.
A vasárnapi versenynap is remek küzdelmeket hozott
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A fogatvágtát a Tündérkert felvonulás követte, amellyel egyébként egy új televíziós sorozatot promotáltak a szervezők. Móricz Zsigmond Tündérkert című regényét vitték filmre, s itt volt a sorozat főszereplője, Kálloy-Molnár Péter, rajtuk kívül pedig számos lovascsapat vonult föl az arénában, huszárok, fogathajtók, lovas polgárőrök is.

A nemzetközi futam döntőjébe Horvátország, Nagy-Britannia, Bahrein és Hollandia lovasa jutott, a szilvásváradi lipicai lovak nyergében végül Bahrein küldötte győzött magabiztosan, nagy előnnyel. A királyságot képviselő lovas, Raed Mahmood Mohamed Yar Mohamed egyébként hosszú távon szokott versenyezni, míg lova, a Dinó nevű Siglay Capriola díjlovas versenyeken jeleskedik. A győztes kiemelte, elég őrült lovat kapott a sorsoláskor, de ő is az. Próbált az élre állni a rajtnál, de nem sikerült, így kivárt, és lépésről-lépésre zárkózott föl, míg előzni nem tudott.

A Nemzeti Vágta döntőjében Kecskemét, Ácsteszér, Adorján és Szentkirály volt érdekelt. Egyik lovas sem győzött még vágtán – kishuszáron igen – de egy ló igen, a kecskemétiektől Galaxy. Csiki Árpád (Szentkirály) majdnem mindegyik Nemzeti Vágtán részt vett, ő ezúttal negyedik lett. A kecskeméti Galaxy, nyergében Tóth Tamarával viszont győzött, méghozzá rajt-cél győzelmet aratott. A lovas lemondta, nem volt könnyű verseny, új volt neki a pálya, a felnőttek között sem indult még. Nem volt taktikája, csak hagyta, hogy menjen a ló. A második Vörös Tamara és Marina (Ácsteszér), a harmadik Adorján párosa (Zboray Viktória és Licino London) lett.

Sima döntőkkel és látványos lovas bemutatókkal zárult a Szilvásváradon rendezett Nemzeti Vágta.
A vasárnapi versenynapot hatalmas érdeklődés övezte
Forrás:  Huszár Márk /Heves Megyei Hírlap

Az eredményhirdetésen ezüstpatkó fair play díjat kapott Sepsiszentgyörgy lovasa, aki a lova érdekében sportszerűségből visszalépett a döntőtől.

Szotyori-Nagy Kristóf főszervezőtől megtudtuk, a Nemzeti Vágta szervezésén 30-an dolgoztak, a szilvásváradi döntők lebonyolításában a helyszínen 250-300-an vettek részt. A községbe a versenyzők és fellépők háromszáz lovat hoztak. Ő egyébként a döntők felénél értékelve elmondta, a kishuszár vágta nagy csatát hozott, amelyen Szentkirály lovasa a címvédőt legyőzve tudott nyerni, méghozzá telt házas stadionban. Kitért arra, hogy a lovas szakágban többségben vannak a lányok, ezt tükrözte a kishuszár vágta is, a 32 résztvevő közül 29 lány volt. A felnőttek között új települések lovasai kerültek a döntőbe. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem a gyorsaságon múlik a siker, kell hozzá állóképesség, gondolkodás és szerencse is. Sajnálta, hogy a győzelemre esélyes Sepsiszentgyörgynek vissza kellett lépnie a döntőtől, mert a ló a középdöntőben elvesztette a patkóját, így került Adorján lovasa a fináléba.

A döntő eredményhirdetése előtt Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya köszönte meg, hogy ennyien kilátogattak az eseményre. Háromszoros vivátot kért a publikumnak, az idén 175 éves Magyar Honvédségnek, és az idei kiemelt különleges személynek, az ismeretlen huszárnak, aki a szabadság névtelen hőse. Mindig ott állt küzdelemre készen, amikor a haza védelemre szorult. Nélkülük nem lett volna a dicsőséges Tavaszi hadjárat és ők vitték hírét a fegyvernemnek a nagyvilágban.

Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója szerint jól sikerült a rendezvény, mindenki egészségesen fejezte be a versenyt, ez volt a legfontosabb. Megtiszteltetés és felelősség is volt a rendezés, jól vizsgázott ebben a formában is a lovasközpont, ami méltó helyszíne volt a Nemzeti Vágtának.

A fogatvágtás szereplésről elmondta, sajnos nem volt szerencséjük a startnál, történt egy kisebb baleset a fogattal, ez benne van a sportban. Meglátjuk, jövőre mire lesznek képesek. Hasonlóképpen várják, Szilvásvárad lovasa a nagy vágtában hogyan szerepel majd. A nemzetközi versenyhez biztosított lipicai lovakkal kapcsolatban elárulta, azok semmivel sem produkáltak kevésbé látványos versenyt, mint a korábbiak. Könnyen lovagolható, kitartó lovakat kaptak a versenyzők, akik élvezték a lovaglás minden pillanatát.

Cseri Dávidtól megtudtuk, ők kérték a vágta szervezőit, hogy rendezhessék az eseményt, s elfogadták a helyszínt. Biztos abban, hogy ehhez a döntéshez a korábbi sikeres rendezvények is hozzájárultak, illetve az UNESCO szellemi kulturális örökség cím is közrejátszott. Hogy jövőre hol lesz a verseny, arról nincs információja, ők készen állnak a következő rendezésre is, ez a szervezők döntése lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában