Előadóművész

2024.02.01. 13:55

Hetven éve a magyar népzene legendás hegedűse Szabó Viola

Violka. Ahogyan édesapja, a debreceni evangélikus lelkész szólította. Róla könyvet lehetne írni. Kellene írni. Vaskosat, mert annyi tartalom lenne benne, mint benne, Violában is van. Népzenei tehetsége, előadóművészi teljesítménye páratlan, egyedülálló és ebben a személyisége, hangja összetéveszthetetlen. Ma már szinte csak az utánpótlás nevelésével foglalkozik. Azt mondják róla, kiváló tanár.

Heol.hu

Szabó Viola legendás népzenész. A megzenésített verseit CD-n, játékát filmek sokaságán kellene őriznünk

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

 Szabó Viola virtuóz hegedűsként tűnt fel előttem, mikor egy koncertjükre elvetődtem. Nem mellékesként vagy autodidakta módon lett zenész. Tanult szakmája ez, amit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett tanulmányai alapoztak meg. 

Diákévei alatt csatlakozott a Délibáb népzenei együtteshez, amely 1977-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet és a Magyar Rádió nívódíját. Valamivel korábban megkapták Debrecen Csokonai-díját is. A magyar népzene egyfajta kulcsot jelentett az értékes és értéktelen zene megkülönböztetéséhez. 

– Így nyílt ki számomra a világ, hiszen sok országban jártunk Vietnámtól Ausztráliáig. Élmény volt részt venni hazai és erdélyi gyűjtőutakon, táncházakban játszani, filharmóniai koncerteken, rádió- és tv-felvételeken közreműködni – meséli Szabó Viola. – Nagy dolognak számított, hogy az 1970-es években a Hungaroton kiadott egy Délibáb-kislemezt, majd egy -nagylemezt. Az USA-ban jelent meg két nagylemezünk. Amire büszke vagyok, az a The New York Timesban 1986. június 16-án megjelent kritika, amelyben a hegedűjátékomat és éneklésemet nagyon dicsérte egy igen szigorú kritikus. Azóta sem kaptam ilyen értő és pozitív kritikát. 

Páratlanul kedves, türelmes ember 

Nem volt párja annak, amit ő csinált, nem volt összehasonlítási alap sem, mert az 1980-as években nem muzsikáltak a népzenészek együttesekben. Talán csak a Muzsikás tette ezt felsőfokon, s még néhány kisebb csapat: Téka, Kalamajka (Halmos Béla zenekara), Méta, Jánosi együttes, vagy az egri Gajdos, a debreceni Gereben és a Szeredás. Ma már számolhatatlan, annyian vannak. Megélhetési forrás lett ez is, mint a foci. 

Ifjú színészként, amikor Debrecenbe kerültem, Viola azonnal vitt az Alföld Szerkesztőségébe, így ismertem meg Aczél Gézát, Márkus Bélát, Görömbei Andrást, meg a többi kiválóságot. Aczél Géza A másnapos freskó című kötetéből előadóestet készítettünk. Máig nem felejtettem el, fejből mondom verseit, de fülemben ott muzsikálnak Viola megzenésített Aczél-költeményei ma is. 

Viola páratlanul kedves, türelmes ember, művész a javából. A pályája elején ugrándozó művészkölök minden kívánságát teljesítette. Hegedűművész volt, de a kedvemért kobozra írt legalább 50 éneket, fújta a furulyát, billentyűsökön is játszott, tangóharmonikán is megtanult játszani, mert orfeumműsort találtam ki. Mindenben képes volt követni. 

Közös előadásemlékek Violával 

Első próbálkozásunk a Vándorhegedősök volt, utcai muzsikusként és ripacsként jártuk a városok utcáit, Viola húzta a hegedűjén a régi kor zenéit, és én kalapoztam. Néha meg tudtunk ebédelni a bevételből. 

Mind szorosabb együttműködésbe, létbe kavarodtunk bele, nem feledve, hogy ezen műsorok igazi, hiteles lelke Viola volt. 

Minden összeállításnak külön története van. Harminc produktum, harminc külön történet, háromszáz helyszínnel. Együtt szerkesztettünk meg egy-egy összeállítást, aprólékosan próbáltuk az elképzeléseinkbe bevonni a hozzá tartozó szereplőket, írókat és tájegységeket az elszakított területektől a tengerentúlig. Alapos előtanulmányt készítettünk minden esetben, lehetőleg úgy, hogy a versek, prózák keletkezésének helyszínére elzarándokoltunk, az írókat személyesen is megismertük. Egy irodalmi összeállítás, egy est vagy zenés irodalmi műsor Violával nem csak szórakoztató-önmegmutató-mutogatós játék volt. Hiánypótlás, ismeretterjesztés és minden, amit az ember a színpadról magával hozhatott. Miniszínpad versekkel, ­zenékkel. 

A befalazott szószék különleges irodalmi est 

Viola kotta nélkül játszotta az életét, meg azt a félezernél is több dalt, aminek egy része már megvolt, de bármit megtanult, ha kértem. A befalazott szószék című összeállításunk a határon túli irodalmat hozta össze Erdélytől Felvidéken át Amerikáig. Ez volt az első olyan irodalmi kuriózum, amely Debrecenben megrengette a pártos elvtársak hálózati függönyét, de még a változásban reménykedő polgári erők is felkapták a fejüket. Görömbei András neve akkor már fogalom volt az országban. Korunk akadémikusa, irodalomprofesszora készített egy összeállítást, amelynek elővezetésére Szabó Violát és engem kért fel. Ő megírta az előszót, jómagam pedig kézbe vettem az összeállítást, amely az elszakított területek mindegyikéről szólaltatott meg valakit. Előzsűrizte Csengey Dénes és Csoóri Sándor. A Befalazott szószék című verset egyébként Farkas Árpád írta. 

A kommunista zsűriben, akik fel akarták tartóztatni az előadásunkat, Kunkli azt a kérdést tette fel: de mit szól ehhez majd Ceausescu elvtárs? Erre Görömbei annyit válaszolt: próbálj meg a magad fejével gondolkodni, Kunkli elvtárs! 

Így kezdtem a pályámat, szorosan állt mellettem Viola, aki akkor már nagy tekintélyű muzsikus volt Debrecenben. A Befalazott szószék összeállítás legfontosabb verseinek egyike volt Kányádi Sándoré: Fekete piros. És Viola a legfájdalmasabb Széki dallamot húzta alá. 

Sütő András legszebb esszéciklusa 

A pusztakamarási rettenetesben határoztam el, hogy megtanulom Sütő András legszebb esszéciklusát, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat címűt. Violával mielőbbi egyeztetésre hívtuk Sütő Andrást. Készítettem belőle egy monodrámát. Viola sok-sok mezőségi és széki nótáival szervült a mű, amit legalább 20 évig tartottam különböző formában a színen. Mindaddig, amíg a bábos időben a pécsi fesztiválon nem bunkózták le! 
1983-tól kezdődően Erdély minden jelentős városában bemutattuk ezt az összeállítást. Hatalmas telt házak, dupla előadások például Marosvásárhely nagyszínpadján. A teljes értelmiség ott volt, és állva tapsolt. (Erre vannak még erdélyi és anyaországi tanúk, egri újságírók, fotósok, kik velünk tartottak.) 

Elmaradt előadás Marosvásárhelyen 

Nyakunkban loholtak a szekusok, de valahogy bátornak éreztük magunkat, egészen 1990. március 19-ig. 

Marosvásárhelyen a színházba hirdetett második előadásunk elmaradt. A rendőrök nem garantálták életben maradásunkat, mert a vasgárdisták betörtek a városba. Ez volt a fekete kedd. Violával összenéztünk, és pakolni kezdtünk. Végignéztük a terrorlegények dorbézolását, a hórát, melyet győzelemittasan jártak, aludtunk kicsit Kárp Gyurinál, aztán az ő tanácsára Radnót felé kimenekültünk a városból. Hajnal volt és nagy köd... 

A határon telefonáltam a Magyar Rádióba, hogy a pokolban készítettem felvételt, és átadom, hogy tudják meg, mi történt Marosvásárhelyen. Egy Orosz nevű pancser azt mondta: nem gondolnám, hogy erre kíváncsiak a magyar hallgatók!!! 

A felvidéki magyarsághoz is elmentünk 

Mindketten erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy ne csak Erdélybe, hanem a felvidék magyarsághoz is elmenjünk, írjunk róluk és pódiumra vigyük a verseiket, drámáikat, meséiket. Ebbéli törekvésemben született meg színpadon Gál Sándornak a Szürke ló meséje verseiből a Nem érkeznek mentő gályák összeállításunk az Új Délibáb népzenei együttessel. Mindegyikben ott volt Viola mint tartóoszlop. Könnyű dolgom volt Sándorhoz bekerülni, mert Viola és ő régi barátok voltak, Sándor hallatlan tisztelettel kedvesen udvarolgatott neki, aki vonzó teremtés volt, nem ismertem egyetlen irodalmárt sem, aki ne bókolt volna neki. Szabó Viola hat versét zenésítette meg. S a kiváló Új Délibáb meghangszerelte. Új hangzású, nagyszerű dalok lettek belőlük, s a versekhez hozzáillesztve a felvidéki dalokkal felemelő érzés volt részt venni ebben az önvállalás-önvallomásban. 

Amerikában, Kanadában felsőfokon 

Felidézni is hosszú, leírni lehetetlen azt a sok száz találkozást, előadásélmény-anyagot, amit Amerika és Kanada 32 államában éltünk át ketten. A fojtogató köldökzsinór, ezzel a címmel raktam egybe azokat a verseket, élményanyagokat, amiket Violával éltem át New York, New Jersey, Connecticut, Pennsylvania, Florida, Ohaio, Cleveland, Chicago, Florida, California, Seattle, Vancouver és szigete, valamint Kanada számos váro­sának magyar közösségeiben. 

A Fojtogató köldökzsinór összeállításunkra jöttek össze az emberek New Yorkban. Egy teremben láthattuk egy letűnésre ítélt kor markáns művészeit, irodalmárait: Krencsey Marianne, Dékány László, Kövesdi Pál, Carelli Gábor, Claire Kenneth, Cserey Erzsi, Vitéz György és Baránszky Jób László költők ültek a nézőtéren. A főszereplő itt is Viola volt, akivel előadásokban vettünk részt például New Yorkban több ízben a Cserey vezette színházban. Erzsébet teátrumában, akit kivégeztek és hazaloptak, nyomtalanul eltüntettek. 

Mindenkor kétrészes előadást tartottunk, az első hazafias, a második rész kacagtatós volt. Semmi sem tartóztatott fel bennünket, hogy az előadást megtartsuk, még a hurrikán sem, ami Miamiban fenyegetett. 

Viola gyorsan meghódította az emberek szívét, nemcsak azért, mert a szívekbe muzsikálta be magát, de azért legfőképpen, mert nem voltak sztáros allűrjei. Ha valami megbántotta, befelé nyelte könnyeit. Sokszor voltam igazságtalan, amiért sosem kértem bocsánatot, most megteszem. Egy gyermekelőadásra nem érkezett meg időben. Beszóltam neki, mikor a színpadra lépett, pedig sosem késett, mindig precíz volt és nagyon felkészült. Befelé nyelte könnyeit. A végén elmondta, jeges volt az egyik felüljáró, és a sószóró kocsi keféjében akadt meg a kocsija. 

Viola páratlan nagy egyéniség, profi művész, alázatos ember. Ezt ismerték el 2020-ban, amikor megkapta Gyöngyös város Érdemes Pedagógus kitüntetését, amire így reagált: 

– Büszke vagyok, mert a tanítványaim terjesztettek fel erre az elismerésre. 1990-ben döntöttem úgy, hogy ismét tanítani fogok. A gyöngyösi zeneiskolát választottam családi okokból, 1994-ben meghívtak az Eszterházy Károly Főiskolára óraadó oktatónak. Örömmel vállaltam. Szeretek fiatalok között lenni, feltölt a velük való együttlét. Tanítványaim közül vannak zenei pályán itthon és külföldön is, de fontos tanári sikernek tartom azt is, ha egy gyerek „botfülűből” jó zenei hallásúvá és igényes zenekedvelővé válik. 

A megzenésített verseit CD-n, játékát filmek sokaságán kellene őriznünk. Könyvet érdemelne, amely róla szólna. 

Szíki Károly

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában