ÍJÁSZAT

2019.04.17. 10:45

17. Dobó-kupa: nem a kontyos hódítókat gyérítik Egerben

Meg lehet koronázni az eddigi kitartást, koncentrációt és gyakorlást.

B. Cs.

A világbajnok Nahóczki Péter is indul a versenyen Beküldött fotó

Az Egri Vitézlő Oskola április 20-án, szombaton rendezi hagyományos húsvéti íjászversenyét, a 17. Dobó István-kupát. A verseny a Magyar Íjász Szövetség által hivatalosan jegyzett, NB és OB kvalifikációs verseny történelmi szakágban. Az előzetes regisztrációk alapján mintegy 200 versenyzőt várnak az egri várba. A verseny 10 órakor kezdődik és a tervek szerint 16 óráig tart.

A világbajnok Nahóczki Péter is indul a versenyen Beküldött fotó

„Eger várában az Úr 1552. esztendejében még a fakezű Cecey is íjat ragadt, hogy gyérítse a kontyos hódítókat. Most íjászainkra az a feladat vár, hogy a vár falai között elhelyezett 24 célt „küzdjék le” az Úr 2019. évének Szent György havának 20. napján, így koronázva meg eddigi kitartásukat, koncentrációjukat, gyakorlásukat” – szerepel az esemény beharangozójában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában