2020.02.28. 19:44
Imola-Hírlap-11 Gála: élőben adjuk a Heol Sport facebook oldalon
Új győztest avatnak szombaton kora délután az Imola-Hírlap–Téli-kupa műfüves torna döntőjében, mint ahogy új díjazottakat lehet köszönteni az Imola-Hírlap-11 Gálán is.

Az Imola-Hírlap–Téli-kupa helyezettjeinek díjai Fotó: Lénárt Márton
Az Energia SC csapatának esélyeit növelheti a Gyöngyösi AK elleni döntőben, hogy az NB III-as zöld-fehérek az egri torna fináléjának időpontjában felkészülési mérkőzésen fogadják a DEAC gárdáját. Simon Antal vezetőedző kettébontott keretének egyik fele játszik majd az MLSZ Heves Megyei Igazgatósága által kiírt és a mai napon befejeződő sorozat aranymeccsén, másik pedig a debreceni egyetemi klub együttesével csap össze. Bárhogy is alakul azonban a találkozó végkimenetele, új győztes neve kerül a vándorserlegre, mert korábban még egyik gárda sem hódította el a trófeát. A több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött, sorban immár az ötödik ilyen jellegű torna négy helyszínen, négy megyéből verbuválódott 32 csapatnak kínált erőpróbát
Az Imola-Hírlap–Téli-kupa helyosztóit az egri Felsővárosi Sporttelepen rendezik.

A négyes döntő programja
SZOMBAT, 10.00:
Hevestherm-Hevesi LSC–Felsőtárkány SC
V.: Varga László (Vámos, Sugár)
SZOMBAT, 12.00:
Energia SC Gyöngyös–Gyöngyösi AK
V.: dr. Lendvai Gábor (Széplaki, Derda D.)

A torna díjátadója szerves részét képezi az Imola-Hírlap-11 Gálának, ahol szombaton 16 órától a Heves megye legjobb labdarúgó tizenegyes szavazás győzteseit köszönthetjük. Az egri Aranysíp Étteremben rendezendő eseményt élőben lehet nézni a Heol Sport facebook oldalon.