Százéves andornaktályai ikrek: Hé’, téged egyszer már kicseleztelek!

– Bármikor felmerült annak a lehetősége, hogy nem egy csapatban futballoznak?

Novák Tamás (NT): – Egyszer sem. Ez nem volt kérdés számunkra.

Novák Zoltán (NZ): – Ha valahová igazoltam, azt mindig vele együtt tettem. Soha fel nem merült bennem, hogy lehetne másképp.

– Ellenfélnek milyen lett volna Zoltán/Tamás?

NT: – Gondolom, olyan, mint gyerekkorunkban. Rengeteget játszottunk az udvarunkon egymás ellen. Ha ő nyert, én sírtam, ha én nyertem, ő. Felnőttként elég gyors volt a labdával is. Kapaszkodnom kellett volna utána. Nyilván én nyertem volna…

NZ: – Nem jó. Sokat futballoztunk gyerekkorunkban egymás ellen. Olyannyira nem tudott ő sem veszíteni, hogy a meccseknek mindig sírás lett a vége.

– Jobban érezte magát, ha a testvérével volt a pályán? Hiányzott, amikor nem volt ott?

NT: – Szerettem, amikor előttem játszott, csak ránéztem és tudtam, mikor kell felpasszolnom rá a labdát. Csinált egy hintát előre, majd visszalépett, és ment a passz. Előfordult, amikor az ellenfél játékosa felnézett és azt mondta: hé’ téged egyszer már kicseleztelek! Na, ez vicces volt.

NZ: – Jobb volt, ha játszott, mert tudtam, hogy a játékban mit képvisel, mire számíthatok. Sok olyan helyzet adódott, amikor nem kellett gondolkodnom, mert tudtam, merre fordul, hová passzol nekem.

– Legemlékezetesebb futballélménye: az egri utánpótlásból; Füzesabonyból; Felsőtárkányból; Andornaktályáról?

NT: – Egri utánpótlás: amikor azt mondta az egyik edző (és visszahallottuk), hogy a két Novákot nem adnám semmiért oda. Füzesabony: az 1993-as Hírlap-kupa elhódítása 1000 néző előtt és 1997-ben 1200 nézővel a Besenyőtelek–Füzesabony szuperrangadó megnyerése 3–0-ra. Felsőtárkány: háromszor megnyertük a megyei I.-et és kaptam egy emlékkönyvet a sikereinkről az ott töltött tíz évről. Andornaktálya: „öregségünkre” történelmet írtunk egy bronzéremmel.

NZ: – Talán az egyik Hírlap kupa még a 90-es évek elején. Három sorunk volt, tele jó játékosokkal. Az edzőnk mindkettőnket az első sorba jelölt. Jól ment a játék, megnyertük a kupát. Nagyszerű élmény volt! Füzesabonyban az a Magyar Kupa-meccs az NB II.-es Hatvan ellen, amit hosszabbításban 2–1-re nyertünk.

– Akadt rá példa, hogy a játékvezető megzavarodott egy-egy fegyelmezésnél, hogy melyikükkel gyűlt meg a baja?

NT: – Persze. Az FSC-ben a ’90-es években történt hazai meccs első félidejében besárgultam, és a spori figyelmeztetett, hogy vigyázzak. A szünetben mezt cseréltem a sportszerűen játszó tesóval, aztán jöhetett a második félidő…

NZ: – Volt úgy, hogy félidőben mezt cseréltünk, mert Tamás besárgult. Védő volt, én pedig előrébb játszva jobban tudtam vigyázni a lapjára. A spori persze azt gondolta, hogy posztot cseréltünk. Kispályán rendszeres volt a bírói tévedés, főleg a „most ki rúgta a gólt” kérdésre kellett sokszor válaszolni.

– Előfordult, hogy a testvére igazolásával játszott?

NT: – Nyilván, de ez csak az egypetéjű ikreknek a kiváltsága. Senkinek nem ajánlom!

NZ: – Igen, történt ilyen, a tesóm sérült volt, engem pedig kiállítottak. Mindegy volt, mert a másikunk igazolása tökéletesnek bizonyult.

– Kispályán tarolt az Eger Kapu csapata? Miért „engedték” el?

NT: – Ennek több oka is volt. Mindenkit megkérdeztem a csapatból – a Covid mellett, amely valljuk be, bizonytalan tényező –, és több játékos jelezte, jobban örülne, ha nem versenyszerűen sportolnánk, hanem időnként találkoznánk és mozognánk egyet. Hát így lett.

NZ: – Sajnos a kispálya színvonala sem a régi. Amikor elkezdtük, rengeteg csapat volt jó meccsekkel, nívós bajnokság, nézőkkel a pálya körül, a büfében stb. Mára ez a múlté. Közös volt a döntésünk. Sajnos mi sem leszünk fiatalabbak, így valamikor el kellett jönnie ennek is. Tizenegy bajnoki arany és számtalan torna megnyerése után emelt fővel búcsúzhattunk.

– Ha lenne (vagy lesz) öregfiúk-bajnokság, visszatérnétek?

NT: – Nem mondom, hogy nem hiányzik. Mindenképp átbeszéljük a csapaton belül.

NZ: – Az öregfiúk-bajnokság és minden, ami foci nagyon csábító. Azonban felelősség is. Ha benevezünk egy sorozatba, akkor azt végig kell csinálni. Ennek a kérdésnek sok összetevője és szereplője van, ami nemcsak rajtunk múlik.

– Edzőként ki tett önre a legnagyobb hatást?

NT: – Mivel a mai napig tartom Kiss Tiborral a kapcsolatot, őt mondanám. Tibi 1998-ban hívott bennünket Felsőtárkányba, ahol 27 évesen is tanultam tőle. Nagyon keményen fogott bennünket. Gyakran felhív, és már tudom, mi következik: „Mondd meg Novák Zének, hogy már ne futballozzon, csak rontja a statisztikát.” És egy jót nevetünk.

NZ: – Nem emelnek ki senkit. Minden edzőmnek köszönetet szeretnék mondani azért, mert foglalkozott velem és a legjobbat akarta kihozni belőlem és a csapatból.

– Azt tudják, hogy az édesapjuk hány meccsükről hiányzott? Mert ugye többön volt ott, mint amelyeken nem...

NT: – Ha csak rajta múlt volna, egyről sem. Még az NB III.-as idegenbeli mérkőzéseinkre is jött. Sőt, a kispályás meccseinket is rendszerint megnézte. Mára maradt neki a Marshall-ASE. Bár csak nézhetne még bennünket sokáig.

NZ: – Apukánk a gyerekkori egy-egy csatáinktól az utolsó kispályás meccseinkig szinte mindegyiken ott volt. Nem tudom, hogy van-e még egy ennyire futballszerető ember a világon.

– Együtt a sport, együtt az üzlet, közel is laknak egymáshoz. Ez mindig magától értődött?

NT: – Igen. Mivel együtt nőttünk fel, így az érdeklődési körünk is hasonlóan alakult a sportban, és a céges munka egyaránt. Az egymáshoz közel élés fiatalon csak úgy adódott, de már eszünk ágában sincs Andornakról elköltözni. Viszont, ha jól emlékszem, egyszer sem voltunk együtt nyaralni – ez meg így alakult.

NZ: – Igen, valahogy ez nálam olyan, mint egy előre megírt forgatókönyv. Ez nekem belülről jön, és számomra természetes.

– Az andornaktályai Marshall-ASE jelentős részben azért működik a megyei I.-es élmezőny szintjén, mert önök energiát, pénzt, erőt nem sajnálva rengeteget szánnak a klubra, vagyis az ASE az „életművük” fontos része. Meddig tart a lendület, milyen terveket szőnek?

NT: – Nem tagadom, a foci az életünk része. Anno sokat tettünk a felsőtárkányi labdarúgásért, és itthon, Andornaktályán is szeretnénk a sikereket átélni. Mivel játékosnak már „öregek” vagyunk, így maradt az utánpótlásedzői és a sportvezetői titulus. Tuza László elnök úr velünk egyetemben hasonló gondolkodású és sportszerető ember, akivel célunk egy stabil megye I. felnőttcsapat és az utánpótlásgárdák szerepeltetése, valamit a létesítményünk évről évre történő fejlesztése. Reméljük, még sokáig kitart a lendület.

NZ: – Az ASE jelentős szerepet tölt be az életünkben. Mind az utánpótlásban, mind a felnőttcsapatnál és az egyesület irányításában próbálunk aktívan részt venni. Tuza László elnök úrral együtt dolgozva és a Marshall ablakgyár kft. támogatásával, immár tíz éve új szintre emeltük az andornaktályai futballéletet. Szeretnénk ezt folytatni és további szép sikereket elérni.