A zagyvaszántói utánpótlásedző példát mutatott a klubhűséggel

– Saját elhatározásból döntött így, vagy a körülmények kényszetítették rá?

– Megszületett a harmadik gyermekem, ezek után úgy gondolom, hogy a nagycsaládot fel kell váltani a kis családra – válaszolta a 40 éves Nagy Szabolcs, aki 2004 óta foglalkozott a ZSE fiataljaival. – A mai időkben nagyon nehéz vidéken utánpótlás edzőnek lenni. Százszázalékos munkát és teljes embert igényel. Jómagam legalább azon szerencsések közé tartozok, hogy a szülők melletem álltak.

– Tizenhét év jelentős idő, sok élménnyel és tapasztalattal. Mi tart kiemelkedőnek ebből az időszakból?

– Rengeteg tapasztalattal gyarapodtam. Igazából az elmúlt 17 esztendő mind kiemelkedőnek számított, ám ha ki kell ragadni valamit, akkor az az, amikor a 2010/11-es bajnoki évben bronzérmesek lettünk a megyei II. osztályú U19-es csapattal, majd utána megnyertük a 2011/12-es bajnokságot. Az a korosztály igazán türelmes és nagyon jó kis csapat volt. Rendkívül szerettem őket, mi több, sikerült két játékost adnom a megyei válogatottnak, nevezetesen a Matula testvéreket, Jánost és Viktort. Az volt az „aranykorszak”. A mostani U13-as csapatomra is büszke vagyok, a fiúk sokat dolgoztak azért, hogy sikerrel vegyük az akadályokat. Ebben a társaságban senki nem volt különb a másiktól.

– Futballistái közül kik vitték a legtöbbre?

– Boldogsággal tölt el, hogy a jelenlegi felnőttcsapatban látom a játékosaimat, így Gál Balázst, Szaka Istvánt vagy Fodor Gergőt, hogy csak néhány nevet említsek. Sajnos sok fiatalt elsodort az élet és a munkahely a sport világától. De említhetem a Zagyvaszántó SE mostani elnökét, Molnár Tamást, aki szintén a kezeim alatt nevelkedett, vagy Gulics Mátét. Mindketten csupaszív sportemberek és most is a ZSE körül segítenek.

– A munkája során mit tartott a legfontosabbnak a fiatalok nevelésében?

– Rendkívül összetett dologról van szó, amelyben sok mindennek passzolnia kell. Ha a szülővel nem találjuk meg a közös hangot, akkor kudarc lesz a vége, a gyerek nem sokáig lesz az edzővel. Sajnos a mai fiatalokat borzasztó nehéz a számítógépek világából kirángatni, vagy hogy akkor is jöjjenek edzésre, amikor rossz az idő. A játékosaimra mindig úgy néztem, mint egy barátra. Igyekeztem nekik megteremteni a családias légkört. A lényeg, hogy a gyerek szeressen járni hozzád és örömmel végezze azt, amiért jön.

– Marad a labdarúgás mellett vagy végleg felhagy a „nagy szerelemmel”?

– Ezt nagy szerelmet sosem lehet megcsalni és nem is lehet hirtelen abbahagyni. Nyilván nem zárkózok el a sporttól, akadnak tervek, vannak elképzelések, de azok már nem ilyen nagyszabásúak, mert azokat munka közben is tudom szervezni. Edzőként azonban már nem vagyok képes magam odatenni százszázalékban. Köszönöm a feleségemnek és gyermekeimnek, hogy mellettem álltak annak érdekében, hogy gördülékenyen dolgozhassak. Hálás vagyok a szülőknek, hogy végig támogattak. Nagyon sok barátot szereztem éz sokat kaptam ettől a sportágtól. A sportbaráti szeretet örökre megmarad. Remélem, a klubhűséggel példát tudtam mutatni a jövő generációjának, mert sajnos rossz irányba indult el az amatőr labdarúgás.