2024.05.01. 20:15
Rekord számú nevezővel telt a főzőverseny a füzesabonyi majálison
Igen nagy sikere volt a füzesabonyi majálisnak a Városi Közparkban. A rendezvényt megnyitó polgármester, Nagy Csaba is azt emelte ki beszédében, hogy soha nem volt még ennyi, szám szerint 26 csapat a főzőversenyen.
Ebből a csapatszámból egyébként az is kiderül, hogy nagyon nagy érdeklődés kísérte a majális valamennyi más programját is, hiszen eleve nevezési kikötés volt, hogy egy-egy csapatnak minimálisan 10 fősnek kell lennie. Több százan látogattak ki tehát a közparkba és táncoltak például együtt zumbásokkal, vagy kézműveskedtek egy kicsit.
A népes csapatok már reggel nyolckor a főzőhelyeiket állították, rendezkedtek, hogy nekiveselkedhessenek a munkának és finomabbnál finomabb pörkölteket készítsenek, mindezt jó hangulatban. A szórakozásról a helyi Négy muskétás együttes gondoskodott, valamint a füzesabonyi zumbások és Szabi Magic, a legkisebbek a mini vidámparkban lelhették örömüket.
A kiemelt program, a főzőverseny zsűrijének elnöke nem más volt, mint Ying Tian Hua – a budapesti Taiwan és Hong Kong Éttermek tulajdonosa –, aki 80 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott föl az első helyezettnek.
Itt az ideje elárulni tehát a főzőverseny győztes csapatának a nevét, amely nem más, mint a Füzesabonyi Kertbarát Kör Egyesület. Másodikok a Szabó fivérek lettek, míg a harmadik helyet az Összefogás Füzesabonyért Egyesület szerezte meg. A különdîjat a Postászok érdemelték ki.