LABDARÚGÁS

2021.11.30. 18:03

Az egri edzőlegenda nem bírta elviselni, ahogy a focisták sorban eladták a meccseket

Simon Antal játékosként és edzőként is feljutott az Eger csapatával az élvonalba.

Heol

A Hajdúnánáson született Simon Antalt bátran lehet nevezni az egri futball legendájának, hiszen 1984-ben és 1986-ban is tagja volt annak a csapatnak, amelyik kiharcolta az NB I-es szereplést, a 2011/12-es szezonban pedig vezetőedzőként juttatta fel az akkor NB II-es újonccsapatot a legmagasabb osztályba – számol be az Origo. Mint írják: Simon Antal rendkívül szerencsés, hiszen Egerből indulva olyan edzőlegendákkal dolgozhatott együtt, mint Csank János, dr. Mezey György, Garami József, Verebes József, Gellei Imre, Bozsik Péter vagy Illovszky Rudolf.

Az edzőlegenda 2011-ben, 21 év után tért vissza Egerbe, és már az első szezonjában feljuttatta az NB II-es újonccsapatot az NB I-be, így játékosként és edzőként is történelmet írt a megyeszékhelyen. Azonban az első osztályban leküzdhetetlen akadályokba ütközött az újonccsapat, ugyanis a villanyvilágítás hiánya miatt idegenbe kényszerült. Az őszi szezonban az Eger megfordult az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, de játszott hazai pályán Debrecenben és a DVTK Stadionban is. A tavaszi szezont pedig a Váci Városi Stadionban töltötte az egri csapat, amely kiesésre volt ítélve az NB I-ben.

Sinom Antal Fotó: Szabó Gábor / Origo

A csapat azonban már Simon Antal nélkül esett ki az élvonalból. 2012 telén ugyanis tulajdonosváltás történt Egerben, és az angol tulajdonos, John Marshall a teljes keretet kipucolta, és csődbe vitte a klubot fél év alatt.

– Hatalmas siker volt az NB I-be való feljutás. Minden összejött nekünk, nem rajtunk múlt, hogy nem tudtuk rendesen végigcsinálni. Sajnos az álom, amit másfél év alatt összehoztunk, egy perc alatt szertefoszlott – mondta a lapnak Simon Antal, akinek ugyan 2012 februárjában távozni kellett szeretett csapatától, de lehet, hogy így járt jól.

Mint kiderült, az egri focisták hónapokig nem kaptak fizetést az új tulajdonostól, ennek pedig az lett a következménye, hogy elkezdték eladni a meccseket, a rendőrség pedig a csapat hét bajnoki mérkőzése után is nyomozott az NB I 2012/13-as idényének tavaszi szezonjából.

– Játékosként és edzőként is vigyáztam arra, hogy sose kerüljek ilyen helyzetbe. Nem akarom felmenteni a játékosokat, de ezek a srácok az albérletüket és az étkezésüket sem tudták fizetni, mert hónapokig nem kaptak pénzt. Ők nem voltak sokat kereső sztárjátékosok, akik több milliót fel tudtak volna halmozni. Nem felmenteni akarom őket, csak abban az időszakban szerintem nem tudtak mit csinálni – folytatta az 57 éves szakember, aki legutóbb az NB III-as Gyöngyös csapatánál dolgozott az előző szezonban.

A teljes cikk ITT tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik