Kézilabda

2022.03.22. 13:48

Gyöngyösön elveszett a bizalom Konkoly Csaba iránt

Közös megegyezéssel szerződést bontott Konkoly Csaba vezetőedzővel a Gyöngyös Kézilabda Klub. A szezon végig az eddig másodedzőként tevékenykedő Sándor Ákos és a pályaedző Kiss Dániel felel a HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I-es férfi csapatának szakmai munkájáért.

Sike Károly

Konkoly Csaba nem ilyen távozásról álmodott

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: CZIMER TAMAS

 Tiszta lelkiismerettel állok fel a gyöngyösi kispadról, csak a szívem szomorú, hiszen nem ilyen befejezésről álmodtam – fogalmazott érdeklődésünkre az 51 esztendős Konkoly Csaba. – Büszke vagyok a Mátraalján eltöltött négy és fél évre. Ez idő alatt kiesőjelölt csapatból stabil élvonalbeli gárdát faragtunk, amely mára markáns szereplője az NB I.-es pontvadászatnak. Megmérethettük magunkat a nemzetközi kupaporondon is, de óriási büszkeség a magyar játékosokkal kiharcolt 2019-es Ligakupa-győzelem is.
Mint ismeretes, a szintén élvonalbeli Fejér B.Á.L. Veszprém együttese már decemberben bejelentette, hogy a 2022/2023-as szezontól Konkoly Csaba veszi át a bakonyi gárda szakmai munkájának irányítását. Időközben azonban felgyorsultak az események a VKKFT háza táján: a gyenge szereplés miatt Tombor Csabát – aki nyártól a Tatabánya szakvezetője lesz – máris felfüggesztették vezetőedzői állásából, így sürgetővé vált az utódlás.

Jobbátlövő érkezését jelentették be - A Csurgói KK együttesétől érkezik a HE-DO B. Braun Gyöngyös hatodik új szerzeménye. Schäffer Zsolt a 2022/23-as szezontól csatlakozik a mátraaljai gárdához, amelyel 1+1 éves szerződést írt alá. A 23 éves jobbátlövő az idei szezonban 17 mérkőzésen 19 gólt szerzett a somogyi klub színeiben. A gyöngyösi egylet korábban a szlovák válogatott irányító, Martin Potisk, a kapus Bartucz László, a beálló Jóga Nobert, a balszélső Menyhárt Máté és az irányító Schmid Péter érkezéséről számolt be. A HE-DO B. Braun Gyöngyös együttesét a 2022/2023-as szezontól edzőként Bíró Balázs irányítja.
– Február végén a veszprémiek klubtulajdonos-ügyvezetője, Éles József megkeresett engem és a klubot, hogy már a szezon hátralévő részében segítsem a kiesés rémétől fenyegetett csapatot, amit elutasítottam – folytatta Konkoly Csaba. – Tettem ezt leginkább azért, mert a gyöngyösi időszakot nem ilyen módon szerettem volna lezárni. Időközben ez olyan komoly bizalomvesztéshez vezetett a jelenlegi kenyéradómnál, ami drasztikus lépéseket szült. Nagy Attila klubelnökkel mindvégig törekedtünk az együttműködésre, de a szerződésbontás is korrekt módon történt.
A mátraaljai klub honlapján megjelent közleményben így fogalmaznak:

„Klubunk hiába kezelte diszkréten a segítségnyújtás elvi lehetőségét, sajnos több forrásból is szárnyra kapott Csaba idő előtti távozásának hamis ténye, mely jelentős feszültséget keltett a gyöngyösi csapatnál. Az elmúlt napok bizonytalansága erősen megingatta a csapat és közte lévő bizalmi kapcsolatot is. A kialakult helyzetben a klubvezetés közös megegyezéssel szerződést bontott Konkoly Csabával.”
A Fejér B.Á.L. Veszprém jelenleg az NB I. 12. helyén áll, nyolc mérkőzéssel a bajnokság vége előtt az előnye négy pont a még kieső helyen álló SBS-Eger előtt. A csapat szakmai munkáját jelenleg Éles József irányítja, akinek a Győri ETO női csapatával BL-győztes Danyi Gábor segít be. A HE-DO B. Braun Gyöngyös a tabella 8. helyét foglalja el.

MK-mérkőzés Szegeden, majd jöhet a NEKA

A férfi Magyar Kupa negyeddöntője:

PICK SZEGED–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS

Szeged, Pick Aréna, szerda, 17.00. V.: Nagy F., Túróczy J.
Bő egy héttel azután, hogy a Sport36-Komló együttesével szemben kettős győzelemmel kivívta a legjobb négy közé jutást a Ligakupában a gyöngyösi gárda – az elődöntőben majd a NEKA együttesével találkoznak –, a Magyar Kupában vár újabb feladat a csapatra. A négyes döntőbe kerülésről ebben a sorozatban egy mérkőzés dönt, amely koránt sem ígérkezik egyszerű feladatnak. A Tisza-parti gárda korábban hétszer hódította el az MK-serleget, legutóbb 2019-ben. A gyöngyösiek a Dabasi KC VSE és a BFKA Veszprém legyőzésével jutottak a negyeddöntőbe, míg szegediek ezúttal csatlakoznak a kupaküzdelmekhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában