Labdarúgás

2022.06.30. 12:11

A két megyei III-as bajnok közül csak az egyik nevezett a II. osztályba

Július elsejéig van lehetőségük nevezni a sportszervezeteknek a 2022/2023-as Heves megyei bajnokságokba.

B. Cs.

A petőfibányaiak a másodosztályra készülhetnek

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A petőfibányaiak a másodosztályra készülhetnek

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap


A 2021/22-es idény megye III. osztályban bajnoki címet szerzett csapatai közül a Nyugati csoportban aranyérmes Petőfibányai SK részéről már korábban ismert volt, hogy a másodosztályú tagságot nemcsak kiharcolták maguknak a piros-feketék, hanem élni is kívánnak a fentebb lépéssel.

– A megyei II. osztályba neveztünk úgy, hogy folyamatosan építjük az utánpótlást. Indítunk U19-es és U13-as gárdát, és az eddigi U7-es, U9-es és U11-es fiatalokra is számíthatunk – mondta petőfibányai klub elnöke, Szluka Norbert.

A Keleti csoportban élen zárt Váraszói SE vezetése azonban úgy döntött, a csapat marad a harmadosztályban.

– A napokban tettünk pontot a kérdés végére azzal a határozattal, hogy nem vállaljuk az osztályváltást. Igaz, szó volt róla, hogy talán lesz megoldás, ám végül úgy alakult, hogy az utánpótlás csapat szerepeltetését nem tudjuk biztosítani. Talán majd jövőre – közölte a VSE edzője, Ország Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában