Floorball

2023.01.18. 10:43

Az Egri VSI két játékost ad a vb-részvételre pályázó válogatottba

Nagy Eszter olaszországi tapasztalattal, Benyó Blanka pedig Costa Rica-i világfórumon történt részvétellel a háta mögött várja a magyar női válogatott világbajnoki selejtezőjét.

B. Cs., F. B.

Nagy Eszter és Benyó Blanka már Olaszországba készül

Forrás: hunflorball, EKKE

A szövetségi kapitányként Kállai Márk irányította nemzeti együttes február 1–4. között négy mérkőzésen harcolhatja ki a decemberi vb-n történő részvétel jogát. A Lignano Sabbiadoróban rendezendő selejtezőn az Egri Városi Sportiskola két játékossal képviselteti magát.

– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a felnőtt válogatott tagja lehetek – mondta a nemzeti csapat közösségi oldalának Nagy Eszter. 

– Az elmúlt hónapok alatt rengeteg csodálatos élményt és tapasztalatot szereztem, ami az edzőnknek, a sportpszichológusunknak és nem mellesleg csapattársaimnak köszönhető. Rendkívül motiváló ebben a közegben készülni. Először lesz lehetőségem válogatottként selejtezőn részt venni, de minden tőlem telhetőt megteszek, annak érdekében, hogy a lehető legjobbat nyújtsam és segítsem a csapatot.

Az ostorosi illetőségű játékosnak volt szerencséje Olaszországban floorballozni és a jelenlegi olasz válogatott néhány játékosával együtt játszani, így a házigazdák elleni meccset várja a legjobban.

– Kemény, védekezésben tudatos csapat ellen döntő szerepű meccset játszunk majd, ahol a legjobb formánkra lesz szükség a győzelemhez. Bízom benne hogy a Bella Italia tornán nyújtott teljesítményünk után most is hasonló eredményekkel jövünk majd le a pályáról – emelte ki Nagy Eszter.

Nagy Eszter készen áll a bemutatkozásra
Forrás: Magyar női floorball válogatott

Benyó Blanka az olaszországi fellépést megelőzően Közép-Amerikában hangolt a válogatottbeli szereplésre. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) harmadéves sport-, és rekreációszervezés szakos hallgatója egyike lehetett azon keveseknek, akik hazánkat képviselték a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Világfórumán. A Costa Ricában eltöltött napokat sok hasznos ismerettel gyarapították a floorball válogatott tagját.

 

– Olyan tudással lettünk gazdagabbak, amelyeket a jövőben helyi viszonyok között is alkalmazhatunk – számolt be az EKKE honlapján Benyó Blanka. 

– Pontosan ez volt egyébként a világfórum fő mozgatórugója a fenntarthatóság témakörében. Vagyis  vegyünk át olyan módszereket, amelyek más kultúrákból érkeztek, és amelyeket saját lehetőségeinkhez mérten megvalósíthatunk. A sok szakmai program mellett a helyszín megismerésére is volt lehetőség, ezen kívül is rengeteg sportprogramon vehettünk részt. Nagyon tartalmas, élménydús, és nem utolsósorban értékes napokat tölthettem ezen az egzotikus helyen.

Benyó Blanka virágos jókedvében volt Costa Ricában Forrás: Eszterházy KKE

Világbajnokság, nők, európai selejtező, 4-es csoport (Lignano Sabbiadoro)

A magyar válogatott mérkőzései:
Február 1., szerda 16.00: Magyarország–Franciaország
Február 2., csütörtök, 16.00: Csehország–Magyarország
Február 3., péntek, 19.00: Magyarország–Olaszország
Február 4., szombat, 16.00: Lengyelország–Magyarország

 

Címkék#válogatott

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában