2023.01.31. 16:13
Négy csapat tesztelt Hatvanban, szaporodnak az FSC gondjai
Ahogy a házigazda Hatvani KSZSE, úgy a STAVMAT Füzesabonyi SC is egy győzelemmel és egy vereséggel zárt az OKTAT60-kupa női felkészülési tornán.
A hatvani nők (kékben) a második mérkőzésre pörögtek fel igazán
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
NB II.-es női csapatok találkoztak a hatvani sportcsarnokban, ahol a mezőny mind a négy tagjára két-két mérkőzés várt. Szűkebb hazánkat az Északi csoportban harmadik Hatvani KSZSE mellett az Északkeleti-csoport másodikja, a STAVMAT Füzesabonyi SC képviselte, a mezőny a Déli csoportban negyedik Csepel DSE és az ötödik Vecsés SE csapatával vált teljessé.
– A tornával kapcsolatos eredeti elképzeléseinket a miskolci Borsod SK visszalépése teljesen átírta, a beugróként érkező Vecséssel és a Csepellel új tematika szerint bonyolítottuk le a rendezvényt – osztotta meg a hatvaniak edzője, Bárány Zsolt. – A csapatok két mérkőzést játszottak, a klasszikus értelemben vett eredményhirdetésre így nem is került sor. A nyitányt jelentő Vecsés elleni találkozón sorcserékkel igyekeztem mindenkinek elegendő játéklehetőséget biztosítani, ami az eredményesség rovására ment. A Csepel ellen már jobban figyeltünk a meccs megnyerésére.
A hatvaniak legközelebb február 2-án, a Kazincbarcikát fogadják edzőmérkőzésen.

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
A füzesabonyiak a Teleki Blanka Általános Iskola csarnokának korszerűsítési munkálatai miatt Kompolton kezdték a téli felkészülést, ahol heti két alkalommal nyílik lehetőségük labdás edzésre.
– Makacs vállsérülésére hivatkozva balszélsőnk, Kállai Gabriella jelezte, hogy befejezi játékos pályafutását – osztotta meg a füzesabonyiak edzője, Gyöngy Márió. – Hatvanban nem számíthattunk még a betegeskedő Molnár Nikolettre és a könyöksérüléséből lábadozó Lányi Gabriellára sem, míg Bocsi Szonjának nagyjából tíz perc jutott, sérült bokája ugyanis nem bírta a terhelést. Ami szívderítő, hogy utánpótláskorú játékosaink remekül szálltak be, ismét bizonyították, hogy a felnőttcsapatban is a segítségünkre lehetnek. Legközelebb február 4-én Felsőzsolcán, a Borsod SK együttesével tartunk közös gyakorlást.
Arra a kérdésre, hogy a február harmadik hétvégéjén esedékes bajnoki nyitányra visszatérhetnek-e Füzesabonyban a szakember így felelt:
– Aligha. A csarnok felújítási munkálatai tovább csúsznak, így az első két fordulóban vélhetően Mezőkövesden fogadjuk majd az ellenfeleket – jelentette ki.
Az OKTAT60-kupa eredményei
Hatvani KSzSE–Vecsés SE 26–31
Füzesabonyi SC–Csepel DSE 19–23
Vecsés SE–Füzesabonyi SC 27–28
Csepel DSE–Hatvani KSzSE 24–30
Füzesabonyi SC–Csepel DSE női kézilabda-mérkőzés
Fotók: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
Hatvani KSZSE–Vecsés SE női kézilabda-mérkőzés
Fotók: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap