Labdarúgás

2023.09.27. 18:04

Visonta SC: az U19-es csapat miatt kizárták az egyesületet

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Heves Vármegyei Versenybizottsága tudomásul vette a Visonta SC bejelentését a Tarnamente SSZE ellen október 1-jére kisorsolt mérkőzés lemondásáról. Mivel idén ez már a negyedik ilyen esetnek számított a klub részéről, a VB kizárta a sportszervezet U19-es és felnőtt csapatát a vármegyei II. osztályú bajnokságból.

Bódi Csaba

Búcsúzás a nézőktől, búcsú a csapattól. Egyelőre megszűnt a futball a VSC-nél

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Az U19-es csapat hiánya – válaszolta a Visonta SC elnöke, edzője, mindenese, Dérfi Zoltán arra a kérdésre, mi vezetett a vármegyei II. osztályban szereplő U19-es és felnőttcsapat kizárásához. – Megmondom őszintén, azt gondoltam, hogy ez valamikor később következik be, de arra nem számítottam, hogy ilyen drasztikusan és hogy ez ide vezet. Az idény kezdetén 22 játékengedélyem volt az ifjúságiaknál. Sajnos azonban, akiket igazoltunk, azok közül akadt, aki eddig egyszer sem jelent meg. Az pedig borzasztó, hogy idegenben egyszerűen nem jöttek el futballozni a fiatalok. 

Azt már a szezon előtt elmondtam, hogy a vasárnap délelőtti időpont nem jó, és tudom, hogy ez nemcsak nekem jelentett problémát. Ezekkel a fiatalokkal – legalábbis, akik nálunk játszottak – teljesen irreális vasárnap reggel 8 vagy 9 órakor elindulni mérkőzésre.

A sportvezető úgy vélte, lesznek más csapatok, amelyek korábban „bedőlnek” az U19-es gárda miatt, mint a Visonta SC. Nem így történt. Náluk a fiatalok hiánya annyiból jelentett gondot, hogy sokan játszottak közülük a felnőttben. Ez a csapat meg is volt létszámban, ám utánpótlás nélkül nem lehet versenyezni.

– Többen ugye szombaton lejátszották a felnőtt meccset, viszont vasárnap már nem volt kedvük elmenni focizni az U19-es csapattal – folytatta Dérfi Zoltán. – Ezek a gyerekek azért annyira nem szeretik a focit, hogy szombat-vasárnap játszanak. A másik, hogy mindenféle kispályás tornákat szerveztek ránk szombat délelőttre. Akadt Szüreti-kupa, bányásznapi kispályás torna, no meg emléktorna az elmúlt  három hétvégén. Aki kijátszotta magát délelőtt, az el se jött, vagy pedig eljött úgy, hogy le kellett cserélni a félidőben, mert nem volt levegője, vagy mert nem tudta kinyújtani a lábát. Úgy nem lehet futballozni, hogy az égvilágon mindent előbbre helyeztek a focinál. Egy francia kockás füzetet tele tudnék írni,  mire hivatkoztak a gyerekek, miért nem jönnek a mérkőzésre. A magyarázatok közül a többség a nevetség határát súrolta. 

Megmondom őszintén, hogy ezt meguntam, mégpedig a második ki nem állásnál, amikor Vámosgyörkre menet a buszsofőrrel és velem összesen négyen ültünk a buszon. Történt mindez a papíron 22 fős kerettel.

Akkor odáig jutottam, hogy ebből elég volt, nem leszek senkinek a bohóca, belőlem ilyen gyerekek viccet nem csinálnak. Letettem már ebbe a fociba annyit, hogy olyanok ne szórakozzanak velem, akik helyből tarkón rúgják magukat.

A II. osztályú felnőtt bajnokság állása 
Forrás:  adatbank.mlsz.hu

Dérfi Zoltán azt is megosztotta, hogy amikor szombat este lefújták a felnőttek meccset, már azon kellett idegeskednie, vasárnap hányan lesznek az ifjúságiaknál, kit, hogy kell kérlelgetni. 

– Különben én követtem a legeslegnagyobb hibát azzal, hogy elhittem, a kutyából lesz szalonna. Mert már tavasszal is voltak erre utaló jelek itt az ifi csapat környékén, ám azt hittem, igazoltunk is embereket, többen is lettünk, változni fog valamit a helyzet. Nagyon nagyot hibáztam, hogy nem megye háromra neveztem. Tudomásul kell venni, mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Az, hogy összehordjuk az ifistákat öt-hat faluból, akiknek semmilyen kötődésük nincs a településhez, teljesen felesleges. 

Hangsúlyozom, mi nem a pénz miatt szűntünk meg. 

Mert azok azok a körülmények, amelyek  Visontán vannak és amit én tudok adni, azt szerintem nem sok helyen tudják. Hát ez van... Megmaradnak az egészen fiatalok, a Bozsik-programban szereplő  U7-es és U9-es korosztályt viszem tovább. Aztán jövő nyáron meg megpróbálok összehozni egy vármegyei III.-as csapatot, de persze nem mindenáron, mert 64 évesen nem akarok úgy járni, mint sportvezető kollégám, aki sajnos február óta már nincs közöttünk... – zárta szavait Dérfi Zoltán.

A II. osztályú U19-es bajnokság állása
Forrás:  adatbank.mlsz.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában