Labdarúgás

2023.12.27. 17:27

Gyöngyösi AK: nagyot húztak a derékszíjon

Az NB III. Északkeleti csoportjának utolsó helyén álló Gyöngyösi AK-nál jelentős „karcsúsítás” következik be azok után, hogy a város önkormányzata a klubot érintően drasztikus döntést hozott.

Bódi Csaba

Még jobban szükség lesz összefogásra

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

„Gyöngyös város önkormányzata felülvizsgálta, és egyelőre megszüntette a Gyöngyösi AK anyagi támogatását, amelyben közrejátszott a csapat eredménytelensége is” – írta a hunfoci.hu.

A mátraaljai együttes újoncként szerepel a harmadosztályban, ahol ősszel lejátszott 17 mérkőzésen mindössze hat pontot szerzett. A még biztosan bentmaradást érő 12. helytől 13 pontra van lemaradva az egy győzelmet és három döntetlent elért GYAK.

„A vezetőségnek alacsonyabb költségvetéssel kell majd számolnia, így a távolról járó játékosokat nem tudják megtartani, akik szeretnének eligazolni, azoknak nem gördítenek akadályt a távozása elé. A saját nevelésű, illetve a környékbeli játékosokra továbbra is számítanak, így a csapat várhatóan folytatja majd az NB III.  küzdelmeit” – szerepel a portálon.

Fentiek kapcsán kerestük a Gyöngyösi AK elnökét, Kozma Zsolt későbbre ígért reagálást portálunknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában