Vízilabda

2024.02.27. 15:51

Brazil válogatottal erősített a Tigra-ZF-Eger

Bő három hónap szünet után folytatódnak a női OB I. 2023/2024-es küzdelmei. A címvédő Tigra-ZF-Eger szerdán 18.30-tól a III. kerületi TVE együttesét fogadja a Bitskey Aladár Uszodában.

Sike Károly

Dr. Sike József tudja a jó irányt

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A női OB I. 10. fordulójának mérkőzése:

TIGRA-ZF-EGER–III. KERÜLETI TVE
Eger, Bitskey Aladár Uszoda, szerda, 18.30. V.: Ercse N., Petik A.
Brazíliából pótolta az anyai örömök elé néző, korábbi csapatkapitány Czigány Dórát az egri klubvezetés. A 23 éves Letícia Belório tagja hazája válogatottjának, ahol a helyi szakemberek az egyik legnagyobb tehetségként tartják számon. Belório legutóbbi klubcsapatát a brazil ABDA jelentette, európai együttesben először szerepel. Borsi Ilona visszatérőnek számít. A kiváló szélső vállsérüléséből felépülve immár újra teljes értékű edzésmunkát végez. A két játékossal jelentősen bővülhet a taktikai repertoár.
Az egriek vezetőedzője, dr. Sike József a klub honlapján elmondta: most már nincs több hibázási lehetőség. 

– Addig amíg a csapat nem biztosítja a helyét a legjobb négy között, minden mérkőzés nagyon fontos – fogalmazott a szakember. – Az elmúlt idényben magasra tettük a mércét, s ebből már nem szeretnénk lentebb adni. Ezért az év eleji világversenyek miatt elrendelt hosszú bajnoki szünetben is keményen dolgoztak a lányok.

Az idei első ellenfelet az a III. kerületi TVE jelenti, amely  az egriekkel azonos pontszámmal áll a tabellán. A fővárosiak az elmúlt idényhez képest jelentősen megerősödtek, eddig csak a listavezető Ferencvárostól, az UVSE-től és az Egertől szenvedtek vereséget. Apropó! A bajnokság októberi nyitányán a Szilágyi Dorottyáék 11–10-re nyerek a kerületiek otthonában, ami bizakodásra adhat okot a szerdai találkozó előtt.  

Az alapszakasz állása

1. FTC 8 7 – 1 130–78 21
2. UVSE 6 5 – 1 80–52 15
3. DFVE 7 5 – 2 95–64 15
4. III. kerület 7 4 – 3 93–78 12
5. BVSC-Zugló 6 4 – 2 71–61 12
6. Tigra-ZF-Eger 7 4 – 3 78–69 12
7. Szentes 7 2 – 5 64–85 6
8. Szeged 7 2 – 5 49–72 6
9. Tatabánya 7 1 – 6 48–92 3
10. Győr 8 1 – 7 59–116 3

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában