2024.02.21. 14:07
Kékesi SE: az alapemberek nagyon hiányoztak
Tartalékosan utazott a Nemzeti Csapatbajnokság idei első játéknapjára a Kékesi SE együttese, így a makói vendégség nem sok jót ígért az újonc számára. Ez aztán be is igazolódott.

A Kékesi SE csapata (jobbra) négy játékosát volt kénytelen nélkülözni
Forrás: Czímer Tamás/ Heves Megyei Hírlap
– A két szlovák nagymester, Haring Filip és Turcan Richard a jelenleg is zajló Mitropa-kupán szerepel hazája válogatottjában, két nemzetközi mesterünk, Tho Nat Minh és Istvanovszki Martin pedig rangos nemzetközi tornán vett részt. A nagyarányú végeredmény azt mutatja, hogy az alapemberek hiányát sajnos nem bírtuk el, így csak másfél pontot sikerült szerezni – magyarázta a gyöngyössolymosiak szakosztályvezetője, Barna Nándor.
A Kékesi SE játékosai a megnyitásban és a középjátékban egyenrangú ellenfeleknek bizonyultak, azonban a végjátékban a nagyobb rutin a makóiak javára döntött.
– Az első táblán szereplő Horváth József teljesítménye mindenképp kiemelendő, nagymesterünk továbbra is veretlen a legerősebb nagymesterekkel szemben – mondta Barna Nándor.
Görcsi Gábor vezérszárnyi támadást indított, nyerő esélyes volt, de ellenfele lépés ismétléssel döntetlenre mentette a játszmát. Ugyancsak fél pontot szerzett Petrisor Adrian Marian, aki a tőle jóval esélyesebb Dragan Koszics ellen tartani tudta a remit.
A Szuperliga GM Szabó László csoportjának 4. fordulójában:
Duocor-Makói SVSE–Kékesi SE 8,5:1,5
Remiztek: Horváth József, Petrisor Adrian Marian, Görcsi Gábor.
Következik: Kékesi SE–Viadukt Biatorbágy, március 3., vasárnap, 11.00.
Az NB II. Erkel csoportjának 4. fordulójában Budapesten szenvedtek vereséget a vármegyeszékhelyiek, akik közül ketten arattak győzelmet.
EUTender-Sinus-SDSE–Egri Bolyky Bástya SE 8,5:3,5
Győztek: Huszár András, Kovács Kolos Regő. Remiztek: Vajda Albert, Kis József, dr. Gordos Csaba.
Következik: Egri Bolyky Bástya SE–Gödöllői SBE, március 3., vasárnap, 10.00.