Nagyriadó, Eger, nagyriadó, Eger!

A vasútnál, a mostani WC-nél volt egy váltó, a ­mellé esett le a bomba… Az állomás épületében jelentéktelen kárt okozott. A WC melletti fürdőben egy fűtő tisztálkodott, őt kellett kiszabadítani, mert az ajtó előtti fal leomlott. Az ijedtségen kívül semmi baja nem történt azon kívül, hogy piszkosan kellett hazamennie… A kerecsendi út felé estek a vágányok, zömében ide hullottak a bombák, mert a hadsereg részére élelmiszert szállító vagonokat a külső vágányokra tolták ki, azokat akarták lebombázni. Emberéletben nem esett kár, mert a tolatásvezető és pár vasutas a borszövetkezetben iddogált. Ők annyira részegek voltak, hogy nem is tudtak a bombázásról. Csak amikor kijöttek és sorra beleestek a bombatölcsérbe… – idézte fel a várost 1944. szeptember­ 19-én ért első, gyermekfejjel átélt bombatámadást Kelemen Bernáth.

A később maga is vasutassá lett férfi már nyugdíjasként beszélt arról a napról, amikor a B24-es Liberátor nehézbombázók több 105 kilogrammos bombát dobtak a vasútállomás területére. Szavait Farkas Péter amatőr helytörténész ­jegyezte fel, aki az évek folyamán komoly kutatást végzett a várost ért bombázások ügyében.

Egert ugyanis 1944. ­szeptember 19. és december 12. között több angolszász, orosz és német légitámadás érte. A legtöbb áldozattal és rombolással járó bombázás október 27-én déli 12 órakor történt, amikor egy Il-2-es orosz repülőgép lerombolta az Irgalmas rendi kórház sebészeti szárnyát és a mögötte lévő Káptalan major épületeit, de bomba robbant a Bajcsy utca 6. alatti Grőber-ház udvarán is. Ekkor huszonnégyen haltak meg, s mintegy harmincra tehető a sebesültek száma.

Mint a történtekről két akkori kórházi dolgozó, Kiss Kálmánné műtősnő és Molnár ­Lászlóné ápolónő Farkas Péternek elmondta, éppen zajlott a hadikórház kitelepítése. A felszerelést csomagolták, amikor repülőgépzúgást, majd egy hatalmas robbanást hallottak: üvegcserepek hullottak az ablakokból, a patakhíd felől pedig por és füst gomolygott. Közben üvöltött a sziréna, a rádió pedig azt harsogta, hogy „Nagyriadó, Eger! Nagyriadó, Eger…!” A járni nem tudó betegeket azonnal a közeli óvóhelyre vitték, majd a találatot kapott épület felé rohantak. A patakparti szárny, ahol előzőleg éppen operáltak, egyszerűen eltűnt.

A következő légitámadás október­ 30-án délelőtt fél ­10-kor a szalaparti városrészt érte. Az amatőr kutató szerint ez kevésbé ismert annak ellenére, hogy itt két nő és egy gyermek vesztette életét. Egy 15 méter átmérőjű, öt méter mély tölcsért hagyott maga után az orosz bomba, ami megsemmisítette a Horánszky Nándor-féle pincét és borházat, s teljesen romba döntötte Muszka Sándor Szalapart u. 20. alatti lakóházát.

A szovjet csapatok végül súlyos harcok árán verték ki az erőddé alakított Várhegyen védekező németeket, s ezzel november­ 30-án befejeződtek a harcok a városban. ­December elején plakátok hirdették, hogy mindenki térjen vissza az otthonába, s hogy megkezdődik az újjáépítés. A nyugalmat azonban megzavarta, hogy – az itt összevont szovjet erők miatt – december 12-én délelőtt fél ­10-kor erős német légitámadás érte a várost. A becsapódó bombák harminchárom polgári személyt öltek meg, 87-en pedig megsebesültek. Ezúttal húsz lakóház semmisült meg: a Jankovich Dezső utcában egy egész épületsor, a Fellner Jakab utca romokban hevert, a Bárány utcában összedőlt a Szalkai-ház, a Mária utcában láncos légibomba talált el két házat, a Csiky Sándor utcát légi gépfegyvertűz árasztotta el. A Balassi Bálint u. 16. szám előtt két hatalmas bombatölcsér keletkezett, ezt a portát a német gépek azért célozták meg, mert egy orosz hadiraktár működött ott.

Ezzel a támadással – mint az amatőr helytörténész is dokumentálta – lezárultak a város háborús szenvedései.

Különleges fotós kordokumentumok Argentínából

A háborús eseményeket ­kutató Farkas Péter egy szerencsés véletlennek ­köszönhetően kilencven­, a város bombázásáról készült fényképet kapott Dél-Amerikából. Az Argentin Magyar Hírlap főszerkesztőjével folytatott levelezés révén tudta meg, hogy Buenos Airesben él egy idős nő, aki az újság közreműködésével készséggel eljuttat neki számos egykori 6x6-os fekete-fehér felvételt. A képeket a negyvenes években a Széchenyi­ utcában működő fotográfus, Horváth János készített közvetlenül a kórház, illetve a Szalapart bombázása után.