Közélet

2008.06.14. 16:02

A Véradók Világnapját ünnepelték Gyöngyösön

Június 14 - ezen a napon született Karl Landsteiner Nobel-díjas orvos, aki felfedezte az AB-0-vércsoportot. Világszerte e napon ünnepeljük a Véradók Világnapját az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt javaslatára.

Faragó Zoltán

[caption id="" align="alignright" width="300"] Fotó: Faragó Zoltán.
[/caption] Idén a központi, országos ünnepséget a Károly Róbert Főiskolán tartották. Talán nem is véletlenül, hiszen az egyetemek és főiskolák évről évre szerveznek egymás között különböző véradóversenyeket. 2008-ban a Szegedi Egyetem mellett a házigazda Károly Róbert Főiskola is jócskán kivette a részét a mozgalomból – derült ki az intézmények közti verseny rangsorából.

- Ez is egy jó lehetőség a vérhiány megelőzésére és új tagok toborzására, hiszen az egészségügy nem működhet,ha nem áll rendelkezésére állandóan elegendő vérmennyiség - fejtette ki Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt jelen lévő elnöke.

Elismerő okleveleket és kitüntetéseket is átadtak a véradó-ünnepen, először az első véradóknak, majd azoknak a cégeknek, önkormányzatoknak és civil szervezeteknek, akik rendszeresen segítik a véradásszervezők munkáját. Díjat kapott többek között Markaz önkormányzata, a Mátrai Erőmű, vagy éppen a gyöngyösi televízió is. Rostás Ákos, a kitüntetett médium ügyvezető igazgatója elmondta: tulajdonképpen a közösségi tájékoztatás egyik formája, hogy a televízió képújsága és riportjai rendszeresen tájékoztatnak a véradások helyszíneiről és eredményeiről, s elképzelhető, hogy az egri televíziósok tevékenységét követve a gyöngyösi tévések is karjukat nyújtják a közeljövőben a közért.

Ezek is érdekelhetik