Közélet

2011.01.27. 18:47

A fiatalok Egerben tartása a cél

Újabb támogatással érné el az egri önkormányzat, hogy a helyi fiatalok tanulmányaik befejezését követően a megyeszékhelyen helyezkedjenek el. A képviselők erről is döntöttek csütörtökön.

M. K.

Az idei esztendőben először ülésezett a Városháza dísztermében a megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése. Az eseményen napirend előtti felszólalásában Tóth István (Jobbik) képviselő kérdőre vonta az egri rendőrkapitányt, hogy a január 13-án tartott koszorúzásuk során miért kellett a rendezvényre hét rendőrt kivezényelni, akik kamerával is rögzítették a teljesen  békés eseményeket. Dr. Petrovics András r. ezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője válaszában hangsúlyozta: azért vonultak ki, mert olyan információkat kaptak, hogy a már betiltott Magyar Gárda is képviseltetni szeretné magát a megemlékezésen.

[caption id="" align="aligncenter" width="344"] Habis László (balról), dr. Csarnó Ákos (középen) és dr. Estefán Géza az ülés közben is egyeztettek a napirendi pontokról. Fotó: Gál Gábor
[/caption]

A mai tanácskozás során többek között a testület bővítette a már korábban alapított Eger Város Ösztöndíjasa címmel járó támogatási lehetőségeket. Az Egerben végzett friss ifjúságkutatás tapasztalatait felhasználva döntöttek arról, hogy azok, a korábban már az ösztöndíjjal segített fiatalok, akik eredményesen teljesítik tanulmányaikat és azt követően Egerben is helyezkednek el, egyösszegű pályakezdési támogatásban is részesülhetnek.

Ennek kapcsán Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: ez a lépés önmagában nem csodaszer, de a város gazdasági helyzetét figyelembe véve jelentős kezdeményezésnek mondható. Dr. Csarnó Ákos (LMP) a napirendi pont kapcsán kifejtette: nagy előrelépés a fiatalok támogatása, de az igazi megoldás az egyre szélesebb körű munkahelyteremtés lenne.

A városatyák az ülés további részében megszavazták az önerő biztosítását a Vécseyvölgy út - Gárdonyi Géza utcai csomópont korszerűsítésére és a 25. számú főút három gyalogos átkelőhelyének felújítására beadott pályázathoz. Előbbi 34,8, utóbbi esetében pedig 1,5 millió forintot kell saját forrásból biztosítania a városnak.

A Verőszala utcában történt újabb partfalomlást követően az önkormányzat 5,2 milliós vis major tartaléktámogatást igényel, mindezeken túl pedig a testület határozott arról is, hogy 2,5 millió forinttal támogatják az Egri Szimfonikus Zenekart.

Február végén távozik a főjegyző

Az önkormányzat pályázatot ír ki a jegyzői munkakör betöltésére, ugyanis a csütörtöki közgyűlésen elfogadták dr. Estefán Géza címzetes főjegyző február 28-án történő nyugdíjba vonulását, egyúttal a köztisztviselői jogviszonyának megszüntetését. A köztiszteletben álló főjegyző már évtizedek óta szolgálta a várost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!