Közélet

2012.02.06. 06:11

Konzultációs fórum váltotta a fejlesztési tanácsot

Heves megye első alkalommal adott otthont az újonnan alakult Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórumnak.

K. G.

Az egri Megyeházán tartott ülésen született döntés szerint az első félévben dr. Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési elnök, míg a második félévben Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke tölti be a fórum elnöki tisztségét.

Ismeretes: a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény január elsejétől hatályos módosítása alapján megszűntek a Regionális Fejlesztési Tanácsok, feladataik és döntési jogköreik pedig az illetékességi területükön működő megyei önkormányzatokhoz kerültek. Az Észak-magyarországi Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum a megyehatárokon túlmutató, regionális területfejlesztési kérdésekben foglalt álláspontok egységesítésére jött létre. A döntéshozó testület tagja a három érintett megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, valamint Heves közgyűléseinek elnöke.

Az ülésen döntés született a testület szervezeti és működési szabályzatáról, valamint egyeztettek a 2012-es feladatterv előkészítéséről. A három megyei elnök, Becsó Zsolt (Nógrád megye), dr. Mengyi Roland és Szabó Róbert az elnöki tisztség betöltésének menetrendjén túl arról ugyancsak megállapodott, hogy az elnökséggel együtt a munkaszervezeti feladatok is változnak, mindig az érintett megyei önkormányzat látja el a kapcsolódó koordinációs és adminisztratív teendőket.

Szabó Róbert elmondta, hogy a régióban számos olyan fejlesztéspolitikai terület létezik, amely mind szakmai, mind földrajzi értelemben átnyúlik a megyehatárokon. Cél a három megyei önkormányzat területfejlesztési irányelveinek egységesítését és a források megszerzését szolgáló közös érdekérvényesítés.

Ezek is érdekelhetik