Tízezer éves csoda

A régről maradt kifejezés értelme változik aszerint, hogy mihez társítjuk. Míg egy használati tárgy pár évtized után válhat régivé, egy ember alkotta építménynek ehhez legalább évszázadokra van szüksége, de a természettel való viszonyában már évezredeket, milliókat kell használnunk.

Ha Sirokról hall az olvasó, akkor valószínűleg a vár jut az eszébe. Pedig mi az a pár száz év – mióta ez az emberi építmény áll – a szintén Sirok területén található Nyírjes-tó tízezer év körüli korához képest? Mielőtt - képletesen szólva - elmerülnénk a Nyírjes lápban, lássuk, hogyan találhat oda a kíváncsi utazó.

A község a Mátra és a Bükk határán fekszik, melyek itt a Darnó-hegyet fogják közre. Utóbbi a névadója az északkelet-délnyugati irányba futó Darnó-vonal nevű geológiai törésrendszernek. Bár ránézésre olyan, mint a szomszédai, sőt mérete lényegesen szerényebb azokénál, egy dologban mégis megelőzi őket: sokkal öregebb náluk, s így vélhetően tanúja volt a kettejük születésének is.

Ha így tekint a kedves utazó a nem túl magas hegyecskére, akkor mindjárt másként szemléli azt. Figyelemre méltó, milyen stílusosan alkotta meg a természet azt, hogy az utolsó jégkorszak végén kialakult Nyírjes-tónak közülük a legöregebb, a Darnó-hegy ad otthont.

Mi sem egyszerűbb, mint utunk kiinduló pontját megtalálni, hiszen az közvetlenül a 24-es út egyik siroki buszmegállójától indul. A Bükki Nemzeti Park itt található táblái bőségesen ellátják információval a túrázót, röviden ismertetve a tó történetét, elhelyezkedését és élővilágát, de az oda jutásról szemérmesen hallgatnak. Sajnos ezt a faragott térképet ábrázoló tábláról sem tudhatjuk meg pontosan.

Helyiek segítségét kérve felkerekedünk a kék kereszttel jelzett turistaúton. Kezdeti meredekségével, mintha maga az út is jelezné: gondoljuk meg, hogy nekiindulunk, vagy más célt választunk. Persze túrázóknak ez sétagalopp, de idősebbeknek érdemes lehet legalább egy pihenőt beiktatni.

Az ösvény adja magát, a jelzések folyamatosan feltűnnek, mígnem kiérünk egy erdei útra. Turista jelzést sehol nem látni, s ha nem gondolunk visszafordulásra, akkor választásunk szerint mehetünk balra, jobbra, vagy egyenesen be az erdőbe. Ettől a ponttól segíthet a józan ész, valamint a figyelmes tájékozódó képesség. Tovább baktatva felfelé egy fedetlen csatorna akna mellett újra feltűnik a turista jelzés. Célunk felé törekedve még egyszer elő kell vennünk tájékozódási képességünket, de utána már megérkezünk a tóhoz, ami igazából láp. Méghozzá országos jelentőségű, természetvédelem alatt álló mohaláp. Ezt illik komolyan venni, hiszen amit itt láthatunk, az sok-sok ezer év alatt alakult ki, s maradt fenn szerencsénkre a mai napig.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Tábla a lápos vidéken. Útbaigazítást ne várjunk. Fotó: Hancsicsák Mihály
[/caption]

Az alig egy kilométerre a főúttól fekvő Nyírjes-tavat csak 1957-ben fedezte fel Kovács Margit és Máthé Imre. Az ő kutatásaik alapján már 1961-ben természetvédelmi területté nyilvánították, melyet 2007-ben meg is erősítettek. A látogatónak úgy tűnhet, hogy jó pár éve mintha kissé a feledés homályába veszett volna ez az értékes természeti kincs. Az oda vezető utak benőve, a láp egyik végében kihelyezett tábla csak közelről bukkan elő a levelek közül, a másikat annyira körbenőtte a növényzet, hogy már nem lehet hozzáférni. Persze aki idáig eljut, az már nem adja fel, így a kis csapatunk is tovább indul az ösvényen, s hamarosan felbukkan a láp széle. Igen, csak a széle, mert a sűrű növényzet eltakarja a belső látványt, s ez a teljes úton így marad. Míg rácsodálkozunk az érdekes növényvilágra, hangokra leszünk figyelmesek.

Kisvártatva budapesti pár csatlakozik hozzánk, s innen már együtt járjuk körbe a lápot. Beszélgetés közben ők is a kitáblázottság hiányára panaszkodnak, mondják, szerencse, hogy egyikük húsz éve már járt erre. Bár a láp területe nincs egy hektár, ha az ember szán időt a szemlélődésre, s belegondol, hogy mit zárt itt magába a tízezer év, akkor igazán élménydússá válik a kirándulás. Ha a kedves olvasó kedvet kapott, akkor mindenképpen látogasson el a Nyírjes-tóhoz, de szívleljen meg pár tanácsot: hagyja otthon a házi kedvencét, ne szemeteljen, s maradjon a lápon kívül! Ezeket betartva talán még hosszú ideig láthatjuk ezt a sokáig rejtve maradt csodát.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Kirándulók szemlélik a lap érdekes világát Fotó: Hancsicsák Mihály
[/caption]

KOMMENTAR

Értelmes ember számára nem lehet kérdés a természet értékeinek megóvása. A siroki Nyírjes-tó olyan kincs, ami messzi időkből maradt ránk. Az 1961-es természetvédelmi területté nyilvánítást 2007-ben, majd idén 2016-ban is megerősítették. Csak bízni lehet abban, hogy ez a „védelem” nem merül ki a kitáblázottság hiányában, s nemsokára a rangjához méltó módon látogathatjuk. Sajnos még ilyen „rejtett” mivoltában és ilyen kis látogatottság mellett is fellelhető az ember terméke: a szemét. Meg kell érteni, hogy felelőtlen viselkedéssel könnyedén tönkre lehet tenni egy tízezer éves „remekművet” is.