A humor is a gyöngyösi főorvos gyógymódjában szerepel

– Szereti a festészetet?

– Igen, de nem vagyok olyan műértő, mint az édesapám volt. Kedves gesztus ez az ajándék, ebben a pillanatban bontottam ki. Péter bácsi, akitől kaptam, nemcsak engem, hanem az édesapámat is jól ismerte, aki szintén orvos volt. A debreceni festők közül többen is betegei voltak, akiktől sokszor kapott képet ajándékba, és így elkezdte gyűjteni a festményeket.

– A Semmelweis-napi díjátadó ünnepségen azt mondta, egy nagy hadsereg szürke katonájaként kapta a városi kitüntetést. Nem érzi ezt szerénységnek?

– Tesszük a dolgunkat, semmi csodát nem művelünk, de minden nap nyugodt lelkiismerettel megyünk haza, és ez fontos. Ezért mondtam, hogy egy szürke katonája vagyok egy seregnek, amely kitart egy jó ügy mellett. Meglepődtem, amikor megtudtam, én kapom a kitüntetést. Tizenhét éve élek Gyöngyösön, és húsz éve dolgozom itt. Megtiszteltetés, hogy a gyöngyösiek befogadtak, és már nemcsak én érzem magam gyöngyösinek, hanem a város is elfogadott.

– Nemcsak a szakértelméről, hanem a jó humoráról is közismert.

– Sokszor szeretek viccelni a betegekkel, és ha valaki úgymond veszi a lapot, akkor mögé lát a mondanivalómnak, és érti, mire gondolok. Ez mindig ad hoc jön, és ez az emberibb, barátibb légkör sokszor segít abban, hogy könnyebben megtaláljuk a közös hangot a betegekkel. Ráadásul az urológia egy intim terület, sokkal nehezebb lenne, ha szoborként, merev arccal fogadnánk a betegeket. A szexuális életünk épp olyan fontos része a mindennapjainknak, mint az, hogy eszünk, alszunk, vagy dolgozunk. Erről is kell tudnunk beszélni. Ennek ellenére vannak olyan páciensek, akik koruknál vagy neveltetésüknél fogva alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Korábban nagyon gyakran találkoztam olyan férfiakkal, akik arra panaszkodtak, hogy ott lent, a hüvelyében úgy ég, szúr, fáj neki valami. Nem tudták, hogy a húgycsövükről beszélnek. Manapság pedig az jellemző, hogy ha valaki valamilyen panaszt észlel, nem orvoshoz megy, hanem elkezd böngészni az interneten, és megpróbálja diagnosztizálni magát, ami persze gyakran tévútra viszi az embereket.

– Tudja, érzi, hogy a betegei kedvelik önt?

– Igen, és ezt az egészet ezért csinálom amellett, hogy jó érzés valakit meggyógyítani. Az emberek értékelik, hogy meghallgatom őket, elmagyarázom nekik úgy, hogy mindenki megértse, mi a baja, és hogyan tudok neki segíteni, mire figyeljen.

– Amikor telefonon beszéltünk, azt mondta, már évek óta nem ebédel, hétvégén sem. Miért szokott le róla?

– Fiatal orvosként egész nap a műtőben voltam, és amikor kijöttem, a sebészekre jellemzően percek alatt megebédeltem. Majd egyre több lett a betegem, akik már vártak rám a műtő előtt. Hiába voltam éhes, nem tudtam addig egy jóízű falatot sem lenyelni, amíg tudtam, hogy várnak rám. Egy idő után már nem is hiányzott az ebéd, rászoktam az esti vacsorákra.

– Az édesapja kérésére nem lett színész. Soha nem bánta meg?

– Nem, de utána évekig nem mentem színházba. Egy ilyen fanatikusnak, amilyen én vagyok, ez a mókuskerék való. Reggel elkezdem a rendelést, és van, hogy csak este hagyom abba. Ha valamibe belekezdek, szeretem befejezni, és a legjobb tudásom szerint elvégezni. Valójában mindig is orvos akartam lenni, otthon is ebben a világban nőttem fel.

– A díjátadón nem csak a kollégáit, Gyöngyöst is dicsérte. Miért szereti a várost?

– Mert egy élhető kisváros, ahol csend, béke, nyugalom van. Ha akarok, tudok parkolni, nincs sok turista, a város bárhonnan gyorsan megközelíthető, és az itt élők elfogadók, barátságosak. Egerben is szerettem élni, de itt imádok, mert gyönyörű a fekvése, otthonról látom az egész Mátrát.

Gyerekként Kabos László is fuvarozta

Kamaszként rajongtam Budapestért, szerettem volna ott élni, színpadra állni. A nagybátyám ’56-ban Amerikába disszidált. Előtte a felesége a fővárosban balett-táncos volt, de fellépett revüszínházakban is. Ludmillának több akkori sztár, Lorán Lenke, Galambos Erzsi vagy Kovács Erzsi is a barátnője volt. Mivel a nagybátyáméknak nem volt gyerekük, engem kényeztettek, nyaranta, amikor itthon voltak, vittek magukkal Budapestre. Esténként színházba jártunk, vagy a Fészek Klubba, ahol egy asztalnál ültem a gyönyörű Kovács Zsuzsával, a szomszédos asztalnál Hofi Géza beszélgetett Agárdy Gáborral, és volt, hogy Kabos Laci bácsi fuvarozott az autójával. Ezek miatt az élmények miatt szerettem volna színész lenni.