közgyűlés

2019.09.27. 07:00

Döntöttek az egri közösségi ház jövőjéről is

Cikluszáró közgyűlést tartott csütörtökön a városházán az egri testület.

Molnár Helga

A grémium lezárta ezt a ciklust csütörtökön

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Nemes Róbert

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a grémium ezúttal húsz napirendi pontot tárgyalt meg. Mindezek előtt ismét lehetett kérdezni az egri rendőrkapitányság vezetőjétől. Császár Zoltán (Független) köszönetét fejezte ki, amiért a rendőrök megkönnyítik az iskolakezdés nehézségeit azzal, hogy a frekventált gyalogátkelőknél az egyenruhások irányítják a forgalmat. Egyúttal kérte, hogy ha jelzés érkezik jogtalan plakátolás ügyben, járjanak el. Bátori István (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre gyakrabban szúrják ki a parkoló autók gumiját a városban. Gál Judit (Fidesz-KDNP) pedig a hajléktalanok elleni fellépésre kért, mert állítása szerint a Rákóczi út 50. szám alatti társasház kilencedik emeletén gyakran töltik az éjszakát ezek az emberek. Kovács József rendőr alezredes válaszában úgy fogalmazott, köszöni az észrevételeket, s igyekeznek hatékonyan tevékenykedni.

A grémium lezárta ezt a ciklust csütörtökön Fotó: Nemes Róbert / Heves Megyei Hírlap

Elsőként módosították az idei költségvetési rendeletet, mivel át kellett vezetni a pénzmaradványokról szóló korábbi döntéseket. Habis László polgármester elmondta, hogy ez az összeg több mint kettőmilliárd forint. A rendelet módosítását a közgyűlés 12 igen szavazat és 6 tartózkodás mellett fogadta el. A második napirendben az Evat Zrt. volt a középpontban. Az egri közgyűlés júliusi határozatával döntött a társaság 80 milliós tőkeemeléséről, mely kizárólag a Városgondozás Kft. gazdálkodását segíti. Az Evat Zrt. a végrehajtás érdekében módosította alapszabályzatát, ezt 18 igennel fogadta el a grémium. Az ülésen szó esett a cég üzleti tervének első féléves teljesüléséről, ebben a témában Tóth István (Mi Hazánk) kérdezett arról, hogy a Kistályai úti volt kollégium munkásszállóvá alakítása milyen fázisban tart. Kis-Tóth Roland vezérigazgató elmondta, folyik a közbeszerzési eljárás, reményeik szerint jövőre elkezdődhet a kivitelezés is. A képviselő-testület egyhangúan szavazta meg az Eger és Körzete Hulladékkezelő Nonprofit Közhasznú Kft. jogutód nélküli megszüntetését azzal a feltétellel, hogy a társaság feladatait a továbbiakban a Városgondozás Eger Kft. végzi.

A testület 18 igennel fogadta el azt a határozatot, amely támogatja a Gárdonyi Géza Színház pályázati indulását. Ez a színészlakások felújítását célozza. Elhangzott, az ehhez szükséges egymillió forintos önerővel az önkormányzat bír, így nincs akadálya a részvételnek.

A hetedik napirendi pont a Bartakovics Béla Közösségi Ház bérleti szerződésének jóváhagyásáról szólt. Komlósi Csaba (LMP) azt kérdezte, számolnak-e működési bevétellel. Habis László válaszában úgy fogalmazott, még szükség van tapasztalatokra, de vizsgálják a lehetőségeket. A 13 igennel elfogadott javaslat szerint október 1-től az önkormányzat bérbe veszi az épületet, az üzemeltetést pedig átadja az Egri Kulturális és Művészeti Központnak.

A grémium döntött az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány dotálásáról, elfogadták az önkormányzat negyedik negyedévi feladattervezetét, a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramhoz való csatlakozást, s támogatták a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét abban, hogy további öt évig kedvezményesen vegyék bérbe az eddig használt ingatlant.

Nyitrai: Egernek tovább kell fejlődnie

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője a napirendek előtt szólt a testülethez. Elmondta, a cikluszáró közgyűlés jó alkalom arra, hogy számot vessünk.

– Fejlődött a közlekedés-infrastruktúra, elkészül az M25-ös út. Miniszterelnöki ígéret érkezett az Egert elkerülő út megépítésére, s hamarosan elkezdődik az intermodális csomópont tervezése is – sorolta. Mint mondta, folyamatosan szépítik a várat, panorámalift létesül, megújul a Bazilika, új óvodákat adtak át.

– Öt év öt esztendő, több mint százmilliárdnyi kormányzati támogatás – összegzett a képviselő. Hangsúlyozta, a sikerhez kapcsolatrendszer szükséges, a választás tétje szavai szerint az, hogy a megkezdett beruházásokat be tudják-e fejezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában