Egy vágány

Vonatjegyet váltottam a minap, gondolván, a megyeszékhelyről induló gyorssal hamar a fővárosban leszek. Időben fel is szálltam a szerelvényre, ám a jelzett indulási időpont után eltelt öt, tíz, tizenöt perc, de a vonat csak nem mozdult. Kérdeztem a peronon várakozó jegyvizsgálót, mi az oka a késedelemnek, hiszen utastársaim között bizton akad, aki emiatt nem éri majd el a csatlakozó vonatot. Jött is a válasz: azért nem indul a budapesti gyors, mert várjuk a Füzesabonyból érkező személyvonatot. Eger és Füzesabony között csak egy sínpár biztosít haladást a kötött pályán közlekedő szerelvénynek, így biza’ gyakorta előfordul ilyen. Benne van a pakliban a késés.

Mosolyogtam, de nem örömömben. Igaz, azt nem mondta a vétlen jegyvizsgáló, tudhatnám, a menetrend csak saccperkábé, valamikor majd csak célba érek, de gondolta. Látszott a cinkos pillantásán.

Miközben várakoztam, a telefonomon nézegettem képeket a színes motívumokkal kifestett füzesabonyi aluljáróról, s megnyugodhattam, lám, törődik az utasokkal a vasúttársaság. Mennyivel jobb lesz a kedve e népi hímzést idéző mintákat látván a szegény utazónak, ha már úgyis lekéste a csatlakozást, mert nem volt sín, amin elinduljon a vonat, mintha a koszos falakat nézné.

Persze nem gondolom, hogy a festés árából fektethetnének sínt a két város között, de van egy olcsóbb megoldás is. Esetleg lehetne úgy alakítani a menetrendet, hogy ne kelljen eleve húsz perces késéssel számolni, már induláskor? Az, hogy egy sínpár van, elég állandónak tűnik ugyanis.

Guti Rita