Film készült a Földet körbehajózó magyar vitorlázó nagy kalandjáról

- Szaknyelven szólva óceáni szólóvitorlázó vagy, amiben – mondjuk úgy – elég sok minden benne van. Mégis azt hiszem, aki a Föld megkerülésére vállalkozik, annak jó pár más dologgal is tisztában kell lennie.

- Szerintem maga a személyiség a legmeghatározóbb. Egy átlagos ember manapság már nemigen vágyik ilyen dolgokra, hiszen kint nincs internet vagy Facebook, hiába fejlődött sokat a technika az elmúlt években. Emellett nyilván szükséges egy hajó, amit persze ismerni kell, meg kell tudni oldani bizonyos problémákat, akár az óceán kellős közepén is. Ha műszaki hiba jelentkezik, akkor azt ki kell javítani, tehát valóban, igen összetett feladatról van szó.

- Mondjuk a műszaki feladatok téged nem érhettek meglepetésként, hiszen civilben villamosmérnök vagy.

- Igen, bár azóta már vitorlás-oktatásból élek, túrákat szervezünk a Balatonon és az Adrián, továbbá a rádióamatőrködés is közel áll hozzám.

- Egy hat méter hosszú tavi hajóval vállaltad ezt a megmérettetést, amellyel új rekordot is állítottál fel Európában. A nyilvánvaló bátorság mellett mi szükséges még ahhoz, hogy valaki egy ilyen próbára adja a fejét?

- A tavi hajót azért szokás ilyenkor mondani, mert az a lehető legkisebb kategória, mivel egyáltalán nem óceánra tervezték. Az én hajómat 1970-ben építették Svájcban, leginkább partközeli vitorlázásra. Ami pedig és a bátorság melletti adottságokat illeti, egy ilyen küldetésnél az ember személyisége a legfontosabb. Nagyon egyszerű körülmények álltak rendelkezésemre, nem volt például wc, hűtő és még lehetne sorolni. Ezeknek a hiányához az ember természetéből adódóan eleve nincsen hozzászokva. Nálam azonban a vitorlázás egy gyerekkori szerelem, ami lehet, hogy egy kicsit nagyobb is az átlagosnál. Ráadásul kezdő mérnökként nem kerestem valami jól, így hamar rájöttem, hogy csak ezt a hajót tudom megvenni. Az elszántság tehát nélkülözhetetlen, és persze szerencsém volt, hogy sok helyről kaptam segítséget akár a felújítás, akár az utam alatt.

- Mennyire váltott ki nagy visszhangot az utazásod?

- Szerencsére már nagyon sokan megnézték a dokumentumfilmet, és külön öröm, hogy negatív hozzászólás egyáltalán nem érkezett. Szoktam mondani, hogy bár egyedül kerültem meg a Földet, de igazából nagyon sokan ott voltak velem a hajóban. A visszajelzések a mai napig nagyon pozitívak, már egy könyvem is megjelent, és látható, hogy sok embert megmozgat ez a történet.

- Három évig tartott, mire körbehajóztad a Földet. Eredetileg is ennyi idővel kalkuláltál vagy voltak olyan nem várt események, amelyek módosították az időkeretet?

- Eredetileg két évre terveztem, végül három lett belőle. A hajóm ugyanis jóval lassabb volt, mint gondoltam volna, és amikor elértem a Fidzsi-szigetcsoportot, akkor már pont a hurrikánszezon elején jártunk. Ez pedig egy nagyon veszélyes időszak nemcsak a vitorlásoknak, de mindenkinek, egyáltalán nem tréfa. Nem akartam kockáztatni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább maradok egy fél évet Fidzsin. Emellett voltak még kisebb megállásaim a készleteim feltöltésére és a különböző javításokra.

- Lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe kerültél. Érezted valaha azt, hogy itt és most feladod és visszafordulsz?

- A nyílt tengeren nem nagyon lehet úgy dönteni, hogy visszafordulsz. Elvben persze lehetne, de amikor az ember már elindul, onnan már könnyebben halad előre. Voltak nehezebb pillanatok, de időközben kimondottan jól alkalmazkodtam ehhez az élethez. Amikor mondjuk megborult a hajóm, akkor már nem volt időm lelkizni, a problémát mihamarabb meg kellett oldanom. A végén pedig mindig csakis a jó dolgok maradtak meg bennem.

- A dokumentumfilmben is elhangzott, hogy voltak olyan pillanatok, amikor nem mindig tudtad irányítani a hajódat. Ilyenkor csakis a hullámok vittek előre. Volt benned félelem?

- A hajó kormányrendszerével ugyan voltak néha problémák, de szerencsére sosem ment teljesen tönkre. Amikor aludtam, akkor persze rögzítettem a kormányt, és ilyenkor a hajó tényleg nem teljesen pontosan tartotta az irányt. De amikor nagyobb forgalmú területre értem, akkor eleve muszáj volt ébren maradnom és irányítanom a hajót. Sokszor előfordult már régebben, hogy a kisebb hajók nagyobb hajókkal ütköztek, ezért nagyon fontos, hogy éberek maradjunk és figyeljünk a többi hajóra. A Szingapúri-szorosnál vagy a Gibraltárnál emiatt egy-két napig alig tudtam aludni, mindig ki kellett jönnöm szétnézni. Szerencsére túl sok hajóval azért nem lehet találkozni az óceán közepén, ráadásul Carina végig elég jól bírta a megpróbáltatásokat.

- Dacoltál a magánnyal és a természettel. A kettő közül melyikhez volt a nehezebb alkalmazkodni?

- Az egyedüllét nem okozott gondot, úgy gondolom most is, hogy kimondottan jól éreztem magam. Rádióamatőrként ráadásul néha tudtam beszélni másokkal, persze nem sokáig, de erre amúgy megvolt a lehetőségem. Egy házilag készített antennával indultam útnak, így végig valamilyen-szintű kapcsolatban álltam a többiekkel. Halakat is fogtam, élveztem a magányt, tulajdonképpen azt vártam, amit kaptam.

- És mi a helyzet a természettel?

- Egy hajósnak mindig fel kell készülnie arra, hogy az időjárás kiszámíthatatlan. Sosem tudhatjuk, hogy mikor jönnek a viharok vagy a nagyobb hullámok. Indonéziában például rengeteg a villámlás, ami azért nagy veszélyforrás, mert bármikor belecsaphat az árbócba. Rutinos vitorlásként korábban már gyakran átéltem, hogy a vihar jön, aztán elmegy. Ez a tudat fárasztó is lehet, de megvannak a bevált módszerek, hogy ilyenkor mi a teendő. És ha az ember megismeri a hajóját, akkor kellő tapasztalat után már meg tudja oldani ezeket a problémákat.

- Megváltoztatott bármiben is az utazás? Más ember lettél?

- Az ember sok dolgot megtapasztal, például azt, hogy minden vihar után felkel a nap. Sőt, az élelmet is megtanuljuk ilyen helyzetben jobban megbecsülni. Odakint az apró dolgok alakítják a mindennapokat.

- Ha már élelem, akkor mit nevezünk egy laktató étkezésnek kint az óceánon?

- A legünnepig étel, ha az ember fog mondjuk egy tonhalat vagy egy dorádót. Azt ugye ki lehet sütni, ami maga a csúcs! Aztán, ha már egy ideje kint vagyunk a vízen, és fogyóban a friss zöldség, s nincs fogás sem, akkor jöhet a konzerv. Szerencsére én szárítottam a halat, így sokáig megmaradt, de amikor elfogyott, akkor próbálkoztam lepénnyel vagy lángossal is.

- A filmed végén utalsz rá, hogy mindez azért egy veszélyes kaland, s nem lehet az idők végezetéig csinálni. Ez azt jelenti, hogy újra már nem próbálkoznál?

- Manapság már egy másik élethelyzetben vagyok, van egy kislányom és egy kisfiam, és feleségem, akit nagyon szeretek. Jelenleg inkább családi életet élek, ami azt is jelenti, hogy néha elmegyek oktatni, de aztán mindig viszonylag gyorsan visszajövök. A családdal is szeretek vitorlázni a Balatonon, de most annyira leköt ez a fajta élet, hogy két hétnél tovább nem is tudnám őket otthagyni. Azonban később nem zárom ki, hogy lesz majd még hosszabb utam.