Influenszer

Ahogy pár éve a szelfi lett az év szava – hamarabb beépülve a közbeszédbe, mint annak idején a mozdony vagy a békekölcsön –, most jó eséllyel pályázhat erre az influenszer is. Ha egyáltalán még nem történt meg; annyira azért nem vagyok naprakész a nyelvújításban, mea culpa, Kazinczy Ferenc. Mindenesetre, ha így lesz, tudomásul veszem.

Addig pedig csendben figyelgetem, hogy az okostelefonnal a kezükben születettek hányféleképpen csücsörítik ajakukra a kifejezést. Mert késztetés az van, az nem vitás: az influenszer napjaink hőse, trendi sarjak üstököscsóvája, amit követni kell, ha nem akarjuk, hogy elszaladjon előlünk a világ. Hisz ki tudná jobban, hogyan kell a semmiből aranyat csinálni, mint az, akinek százezer követője van az Instán?

Az influenszer nem csak mindent tud, de mindennek az ellenkezőjét is. Gondolkodik helyettünk, az életvezetés a kisujjában van, az a tízpercnyi hírnév a szütyő alján, az örökkévalóságról pedig legfeljebb a képlékeny közízlés szoktathatja le. De addig sem maradunk haszon nélkül: megmondja, mit hová és hogyan, és főleg, hogy miért jó ez nekünk.

Mindeközben beutazza a világot, mosolyog villogó fogsorával, és erről akkor sem szokik le, ha időnként meggyilkolják. Utóbbira megvan a sansza, hiszen ennyi barát közt mindig akad, aki szereti különleges módon kifejezni önmagát. Nem is értem, Einstein miért nem influenszer? Hiszen a nyelvöltögetést mindenki képes majmolni.