Lángolás

Azt mondják, recsegett-ropogott, egy pillanat alatt kapott lángra. Nem voltam otthon, amikor egy parázs miatt évekkel ezelőtt csaknem leégett a fészerünk, de ha szóba kerül, azóta is félelem fog el. Mi lett volna, ha nem veszik időben észre, ha nem tudják rögtön megkezdeni az oltást? Bár sok minden odalett, nem történt tragédia.

Ám amikor a tévében élőben néztem, miként mardossák a lángok a párizsi Notre-Dame-székesegyház tornyát, tudtam, felbecsülhetetlen érték vész kárba. Szinte felfoghatatlan… Hogyan történhetett ez meg? Aki járt már a francia fővárosban, bizonyára megcsodálta a monumentális katedrálison az ámulatba ejtő precizitással megfaragott kőszobrok sorát, a lenyűgöző rózsaablakokat. Általában kígyózó sorokba kellett beállni, hogy bejuthasson az ember a belsejébe, de nem bánta meg, mert a látványtól tátva maradt a száj, elakadt a lélegzet.

Csak bámultam a tévében a szűnni nem akaró lángolást, az ömlő füstöt, az imádkozó embereket. Aztán eldőlt a torony. Csak remélni lehetett, hogy a legkiválóbbak a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat, mentik a menthetőt a nemzetnek, a világnak, azoknak, akik már látták és azoknak, akik még nem.

Az emberek vigyázó szemüket ismét Párizsra vetették, mert ma már arról szólnak a hírek, hogy a világ minden tájáról, hazánkból is érkeznek felajánlások a Notre-Dame újjá­építésére.