Modellből lett sikeres üzletasszony Tomán Szabina

– A tizenéves tatabányai kis Szabina álmodott valaha is modellkarrierről, vagy arról, hogy üzletasszony lesz?

– Mindig az életkoromnak megfelelően változott, hogy mi szeretnék lenni, ha felnövök, a listán szerepelt tanítónéni és üzletvezető is. De az, hogy egyszer még külföldön fogok élni, vagy akár Budapesten, és a saját cégemet fogom vezetni, álmaimban sem gondoltam.

– Mennyire volt nehéz a kisvárosi létből a modellkedésre, később pedig az üzletasszonyi szerepkörre váltani?

– Ez vicces, mert amikor Tatabányáról a modelléletbe csöppentem, nem is tudtam pontosan, hogy hová megyek, mire vállalkozom. Az első nagyobb modellmunkám egy római megbízás volt. Előtte soha nem ültem repülőn, nem nagyon beszéltem nyelveket, és fogalmam sem volt, ki fog várni Olaszországban, ha leszállok a gépről. Az is csak a római ügynökségemen derült ki, hogy világmárkák bemutatóin kell végigsétálnom. De mentem, beleugrottam a mély vízbe, folyamatosan nőttem fel a feladatokhoz. Ez jellemző az egész életemre, ha valami újba kezdek, folyamatosan tanulok, fejlődök. A cégem alapításakor is ez történt.

– Nem volt egyik esetben sem félsz önben?

– Nem. Az inkább a magánéletemben jellemző rám, de a munkában soha.

– Vállal még modellmunkákat?

– Nem, sajnos már egyáltalán nem fér bele az időmbe, és hiányzik is. Amikor összefutok néha a modell barátnőimmel, mindig jókat nosztalgiázunk, hogy milyen jó is volt nekünk régen. Szép volt az az időszak, de ma már a cégem és a családom mellett nem fér bele.

– Melyik jelenleg az a munka­folyamat, amit kifejezetten szeret, és mi az, amit kevésbé?

– Az abszolút kedvenceim a konzultációk, amikor a vendég bejön egy adott súllyal, életvitellel, felfogással, és a találkozásaink során a segítségemmel folyamatosan alakul, formálódik, új dolgokra jön rá a saját határaival, vagy az életével kapcsolatban. Ezeken az alkalmakon nagyon megnyílnak a kliensek, van egy pont, amikor ez nem munkakapcsolat, de még nem is barátság, csak egy közelibb viszony. Sajnos ezek a konzultációk már nem igazán férnek bele az időmbe, és hiányzik is, mert egy szuper dolog, én is, a kliens is töltődünk általa. Jelenleg a vidéki üzleteim látogatását élvezem, izgalmas, hogy mindegyik kicsit más, benne van az én stílusom is, és az adott üzlet vezetőjéé is. Amit nem szeretek, azok a számok, és amikor emberektől kell megválni, pontot kell tenni valami végére, mert már nem tudunk együtt fejlődni. Ezek kicsit elszomorítanak, de ez is a munkám része.

– Ön mindenkivel nagyon közvetlen, ugyanakkor tudatos, abszolút két lábbal áll a földön.

– Azt gondolom, ez a neveltetésemből fakad. Az anyukám egyedül nevelt fel minket, benne egy olyan példaképet láttam magam előtt, akik hegyen-völgyön mindent megjárt. Erős nő volt. Rengeteget tanultam tőle, ettől maradtam az, aki voltam. Sokszor meg is kapom, amikor Tatabányára megyek, hogy Szabina, nem változtál semmit. Szerintem az embernek tudnia kell, honnan jött, tisztelnie kell a gyökereit.

– Egy interjúban azt ­mondta, a vállalkozása indulásakor egy hirtelen feltűnő konkurencia miatt lett csak még elszántabb, hogy sikerre vigye a cégét. Más ebben az esetben lehet, hogy feladta volna.

– Én mindig azt mondom, hogy mi neveljük ki a konkurenciánkat. Amikor indult a cégem, még nem nagyon volt fehérjediéta a piacon, ma pedig már rengeteg van. Azt mondhatom, hogy jelenleg itthon nincs olyan konkurenciám, akit ne ismernék személyesen. Mindig azt nézem, hogy mi az, amit esetleg a konkurenciától tanulhatok, mi az, amitől én jobb lehetek.

– Már külföldön is terjeszkedik, és egy szépségápolási vonal indítását is tervezi. Hol a határ?

– Szerintem nincs határ, és addig jó, amíg ez így van, mert ha korlátok közé vagyunk szorítva, akkor le is törhetjük a saját szárnyainkat. Ezt tanácsolom is mindenkinek, hogy ne legyenek soha határai, álmodjon, menjen előre, és ha látja az adott ötletben a ­rációt és a lehetőséget, akkor éljen vele.