Kultúra

2012.07.16. 13:25

A gyűjtőszenvedély nyolcvan évesen is magával ragadja

Szent György érdemjellel tüntették ki a rendőrmúzeum alapítóját

Szuromi Rita

Példamutató, közösségformáló és értékalkotó dr. Gulyás István nyugalmazott állatorvos, magángyűjtő életútja. Így jellemezték őt, mielőtt a tarnamérai önkormányzat és a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre felterjesztése után 80. születésnapján átvehette a Szent György érdemjelet.

[caption id="" align="aligncenter" width="360"] Dr. Gulyás Istvánt születésnapján barátai, tisztelői köszöntötték abban a tarnamérai Almássy kastélyban, amelynek funkciót adott a rendőrmúzeum megnyitásával
[/caption]

A dél-hevesi térségben neve egyet jelent a tarnamérai Rendőrmúzeum megalapításával. A rendvédelmi szervek ruháit, jelvényeit az 1980-as évek elején kezdte gyűjteni, s onnantól ez valódi szenvedéllyé vált. Adott, vett és cserélt, ha kellett, külföldről hozatott. Ennek köszönhetően nyílt meg 1996-ban az ország első Rendőrmúzeuma, melynek 5 évig tiszteletbeli igazgatója is volt. Múzeumalapító munkáját a Heves Megyéért kitüntetéssel is elismerték.

A több 10 millió forintra tehető gyűjteményt 2002-ben felajánlotta az államnak, de a gyűjtést nem hagyta abba. Két utazó kiállítása járja az országot, tíz év alatt 100 helyen 10 ezer ember láthatta a rendvédelmi egyenruhákat, jelvényeket, egyéb tárgyakat és relikviákat. E kiállítások – dr. Gulyás István elhivatottságának köszönhetően – egyúttal afféle történelemórák is.

Gulyás doktor lakása egyben múzeum, ami az ő birodalma: órákig tud idegenvezetni az ismerős tárgyak közt, hisz mindegyikhez egy-egy történet kötődik. A nyugalmazott állatorvos és gyűjtőszenvedélyében őt segítő felesége Tarnamérán nagy megbecsülésben él. Ám nemcsak szűkebb otthona, de a megye és az ország is elismeri ezt az elhivatottságot. Olyan elismerések birtokosa, mint a Szent Mihály Arkangyal Lovagkeresztje, a Polgári Érdemkereszt Aranyfokozata és a Magyar Köztársaság Aranyérdemkeresztjének Polgári Tagozata kitüntetés.

Bár a legtöbben dr. Gulyás István nevét a tarnamérai Rendőrmúzeummal kötik egybe, nem ez az egyetlen gyűjtemény, amelyet átadott az országnak és a múzeumlátogatóknak. Hadtörténeti, orvostudományi, néprajzi, oktatás-történeti, sőt vendéglátóipari gyűjteménye is van. Vámosatya községben látványtárat, Székesfehérváron állatorvostudományi gyűjteményt hozott létre. E mellett még arra is van ideje, hogy kurátora legyen a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítványnak.

Szuromi Rita Dr. Gulyás Istvánt születésnapján barátai, tisztelői köszöntötték abban a tarnamérai Almássy kastélyban, amelynek funkciót adott a rendőrmúzeum megnyitásával -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!