Fában találta meg orvosságát a mester

A településen „magának való emberként” tartják számon Pecze Zoltán 60 éves asztalost, akinek immár negyven esztendeje hobbija a fafaragás. Még az 1970-es években Hatvanban, az akkori Építőipari KTSZ-nél – ahol asztalosként tett szakvizsgát – barátkozott meg a fával. Jó nevű, ügyes kezű mesterektől sajátította el a mesterség csínját-bínját. A Zagyva-parti városban, de Budapesten is számos kereskedelmi egység, vagy éppen pénzintézet berendezése őrzi az ő és munkatársai keze nyomát.

Erre az időszakra tehető kötelező sorkatonai szolgálata is, amit szerencséjére helyben, az akkori budapesti légvédelmi rendszer boldogi radarállomásán tölthetett le. Az egyik katonatársa jóvoltából – aki egyebek között ikonszerű képeket készített – került közelebbi kapcsolatba a faragással.
Hamar megkedvelte a tevékenységet, amellyel az idő múlásával egyre többet foglalkozott, s lassanként olyan „orvosságnak” tekintette, ami megnyugtatta a lelkét. A saját örömére alkotott, ötletei, motívumai a mélyből törtek felszínre. Kedvenc munkáitól a mai napig nehezen válik meg.
 

 
A szolgálat letelte után a fővárosban helyezkedett el a jobb kereseti lehetőség reményében, amire szükség is volt a négytagúra bővült család megélhetése miatt. Ám a szíve visszahúzta szülőhelyére, így amikor alkalma adódott, hogy a falujában jusson álláshoz, nem sokáig gondolkodott. Ily módon a munkaidő letelte után több lehetősége nyílt szenvedélye gyakorlására is. Bekapcsolódott a helyi képzőművészkör munkájába, ahol igen sokat tanult a helyi tehetségektől. A család eközben abbahagyta a fóliás művelést – ami a községben szinte minden portára jellemző –, így még jobban kiteljesíthette alkotási vágyát.
Ha barátai, ismerősei szeretnék meglepni valamivel, ami örömet okoz számára, tudják, hogy egy nemes dió- vagy cseresznyefa törzzsel kell kedveskedniük Pecze Zoltánnak. Ezekből a sok helyen ritkaságnak számító fákból szerencsére bőven akad a környéken, így viszonylag könnyen beszerezhetők.
Zoltán gyakran ébred fel hajnalban. Ilyenkor rendszerint a kis műhelyébe siet, ahol először lerajzolja, amit megálmodott, majd ezt követően a saját maga készítette szerszámokkal újra életre kelti a fát. Díszes fakanál, mángorló, hurkatöltő, vágódeszka, fali dísz, dombormű, egyházi témájú alkotás kerül ki az ügyes kezek alól. Műveivel szerepelt már egyebek között a Paprika Fesztivál kulturális programjában, de segédkezik a tájház kiállítási anyagának a bővítésében is. Örömét leli a tevékenységében. Gyermekei közül lánya a hatvani kórház sürgősségi osztályán dolgozik. Talán a fia, aki ügyes kezű ácsmester, lehet az, akinek egyszer átadja a tudását. 
 
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Pecze Zoltán gyakran hajnalban ébred, s a műhelyébe siet, hogy fába vésse, amit megálmodott Fotó: H. Szabó Sándor
[/caption]