Hidegvérrel

2022.01.06. 07:00

Szemcseppel mérgezte meg hitelezőit a sorozatgyilkos

Egy ipolysági nő több ismerősétől, barátjától is kért kölcsön pénzt, majd később megölte őket. Végül a barátnői buktatták le.

Gy. Teréz ellen a rendőrség 5 éve kezdett el nyomozni, amikor barátnői, három ipolysági nő, Zdenka Uhlárová, Janka Kucharíková és Rigó Klaudia, akiktől korábban pénzt kért kölcsön, leleplezték őt. Gy. Teréz az OTP bank ipolysági fiókját vezette a 2000-es évek végén - derül ki az Origo cikkéből.

Zdenka Uhlárová azt mondta a bíróságon, hogy 2015 tavaszán ment el Terézhez Ipolyságra. A nő kávéval kínálta meg, majd amikor hazafelé tartott, rosszul lett a városházán. Kiszáradt a szája, forgott vele a világ. 

Még el tudott menni az egyik közeli kórházba, de ott nem állapítottak meg semmit. 

Később Uhlárovát és a férjét Gy. Teréz vitte Pozsonyba. Útközben ásványvizet adott Uhlárovának, aki hamarosan ugyanúgy rosszul lett, mint korábban. 

Húsvétkor kávéztak együtt ismét. "Rosszul lettem, és megkértem a férjét, hogy vigyen haza a szüleimhez. Teljesen ki voltam ütve, nem tudtam magamról. Teréz azt mondta édesanyámnak, hogy sokat ittam, attól vagyok rosszul. A bátyám hívott mentőt, és az ipolysági kórházba vittek. 

Ott agyvérzésre gyanakodtak, drogteszteket is végeztek a költségemre, de ezek sem mutattak ki semmit. Később utánanéztem, hogy az atropint nem is mutatják ki, ezért szinte tökéletes méreg. Végül egy pszichiáter barátom hívott fel, hogy még kettő, az enyémhez hasonló eset történt Ipolyságon" – mondta a nő.

A másik két nő is nagy összeget adott kölcsön Teréznek, aki a városi hivatalban megkérte Klaudiát, hogy fénymásoljon le neki valamit. Ehhez ki kellett mennie az irodájából, a teáját pedig az asztalon hagyta.

"Amikor visszajöttem, megittam és azonnal mentem a testületi ülésre. Ott lettem rosszul. Kitámolyogtam az utcára, nekidőltem egy oszlopnak. Két kolléganőm látott meg, ők hívtak mentőt" – mondta Klaudia.

A lévai kórházban találkozott Jankával, egy ipolysági közjegyzővel, akinek hasonló tünetei voltak. Gondolta, hogy ez nem lehet véletlen, de másnapra rendbe jött. Janka volt Teréz harmadik hitelezője.

Fény derült a gyilkos szerre

"2015 februárjában az irodámba jött, és az asztalomon hagyott kávémba tette a mérget. Amikor rosszul lettem, nem hívott mentőt, holott a szomszédban van a mentőállomás. Végül én hívtam fel pszichiáter barátomat, hogy segítsen. Mire odaért 240/120 volt a vérnyomásom, már nem tudtam magamról. A neurológián ébredtem fel Léván, az orvosok agyvérzésre gyanakodtak, de a CT-vizsgálat ezt kizárta. Másnap jól éreztem magam, semmi betegséget nem találtak, ezért meg is nyugodtam" - mondta a bíróságon Janka.

Még akkor sem gondolt arra, amikor néhány héttel később újra együtt kávézott Terézzel, majd ugyanazokkal a tünetekkel kórházba került. A harmadik eset után már majdnem belehalt a mérgezésbe.

Az egyik lévai orvos az esetek után felhívta az egyik ipolysági pszichiátert, akivel az összefüggéseket keresték. Rájöttek, hogy atropinos mérgezésről van szó. A három, bíróságon megszólaló nő együtt buktatta le Terézt.

"Teréz befőtteket hozott nekem, még meg is kérdezte, nem viszem-e az autóba. Mire visszajöttem, nem győzött kínálgatni a kávéval. Mondtam, hogy nem iszom meg, mert magas a vérnyomásom, és megkínáltam vele az alkalmazottamat, akivel mindent előre megbeszéltem. 

Teréznek ez nem tetszett, szinte hisztériás rohamot kapott, eljátszotta, hogy rosszul van, de a kolléganőm kivitte a kávét. A férjem azonnal elvitte a rendőrségre, de a vizsgálat a kriminalisztikai kutatóintézetben négy hónapig tartott. Végül kimutatták az atropint, mi fel is lélegeztünk, de kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a dolog."

Időseket is ölt

A rendőrök először felhívták a figyelmüket, hogy ha megvádolják Terézt, akkor később ő is feljelentést tehet rágalmazásért. A nyomozás azzal zárult, hogy a mérgezés nem bizonyított, de Janka nem adta fel és a főügyészségen emelt panaszt, és a sajtóban is megjelentek a történtek. Ekkor visszakerült az ügy Lévára, és egy nyomozó pár hét alatt vádat emelt Teréz ellen.

Azonban Teréz ellen nem gyilkossági kísérlet miatt, hanem testi sértés miatt emeltek vádat, ezért évekig szabadlábon maradhatott. Ez idő alatt idős emberek közelébe férkőzött nyugdíjasotthonokban, elkábította őket, majd aláíratott velük egy nyilatkozatot, amivel megszerezte a vagyonukat.

A három megmérgezett hölgy és pszichiáter barátjuk derítette ki, hogy a Terézhez közel kerülő idős emberek közül gyanúsan sokan haltak meg hirtelen agyvérzésben, korábban pedig valamennyien neki ajándékozták a házukat.

Tesmagon a helyiek szerint egy egész családot gyilkolt meg. Az ipolysági nyugdíjasotthonban is él egy asszony, akit kisemmizett. Az egyik volt kolléganője, aki szintén adott neki kölcsön, a londoni reptéren halt meg hirtelen.

A helyiek szerint egy kétes múltú orvos szerezhette neki az atropint, aki szintén kapott ajándékba házakat idegenektől. A szerződések megírásában egy ingatlaniroda tulajdonosa segített neki.

Gy. Teréz Jana Kucharíkovának 56 ezer, Zdenka Uhlárovának 44 ezer, Rigó Klaudiának 18 ezer euróval tartozik, ám a pénzről már mindhárman lemondtak, és örülnek, hogy még életben vannak. 

Teréz a bíróságon és a rendőrségen is tagadta a tettét. A bíróság 10 gyilkosságért 25 év börtönre ítélte első fokon. A másodfokú ítéletig szabadlábon lehet.

Illusztráció: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!