2024.02.03. 05:00
Társai menthették meg azt a tinilányt, akit a nyílt utcáról próbáltak meg elrabolni (videó)
A férfire már korábban is felfigyeltek a hatóságok.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Victoria OM
Nem sokon múlt, hogy egy ragadozó kezei közé kerüljön egy 11 éves lány az arizoniai Glendale-ben - írja a Bors.
A támadási kísérletet kamera is rögzítette. A felvételen jól látszik, hogy a 37 éves Joseph Ruiz autójával odagurult a lány mellé, kiszállt a kocsiból, majd a kislány után eredt.
Szerencsére a kislány el tudott szaladni, a férfi pedig elhajtott.
A rendőrség a biztonsági kamera felvételei alapján gyorsan azonosítani tudta a kocsit és az elkövetőt, és elfogták a férfit, akiről ezután kiderült, többször követett el erőszakos bűncselekményeket.
A rendőrség most emberrablással vádolja.
A szomszédok beszámolója szerint egyébként a támadási kísérlet után a kislány iskolatársaihoz szaladt, akik körbevették, így védve őt, hátha visszatér a férfi.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Elmezavarban szenvedő férfi őrjöngött a Szent Péter-bazilikában
- Egy édesanya gyermekével a karján lépett a vonat elé
- A magyar keresztapa külföldre szökhetett
- Az ámokfutó 150-nel száguldozott a rendőrök előtt Pécsen (videó)
- Nagy erőkkel keresi a rendőrség a magyar keresztapaként is emlegetett Radnai Lászlót