túl sok a bírói baki

2017.09.19. 14:14

A brazilok is lobbiznak a videóbíró bevezetéséért

A brazil labdarúgó-bajnokságban is bevezetik a játékvezető munkáját segítő videóbírót.

Az élvonalban listavezető Corinthians vasárnap úgy győzte le 1-0-ra a Vasco da Gama csapatát, hogy a mérkőzés egyetlen gólját szerző Joao Alves de Assis Silva kézzel juttatta a hálóba a labdát. A szabálytalanságot a játékvezető és az asszisztens sem vette észre.

A Vasco hétfői tiltakozása nyomán a brazil szövetség (CBF) vezetői úgy döntöttek, felgyorsítják a videóbíró bevezetésének folyamatát.

„Figyelembe véve a közelmúltbeli hibákat, amelyek a technológia használatával elkerülhetőek lettek volna, a CBF elnöke, Marco Polo Del Nero hétfőn felállított egy bizottságot, és megállapította, hogy a rendszert a lehető legrövidebb időn belül be kell vezetni a bajnokságban” – áll a szövetség közleményében.

A Reuters brit hírügynökségnek a CBF egyik munkatársa elmondta, hogy a technológiát – amelyet korábban már többször teszteltek Brazíliában is – először a jövő hétvégén alkalmazhatják.

Az észak-amerikai profiligában (MLS), az ausztrál élvonalban és a német Bundesligában is alkalmazzák már a videóbírót, amit az oroszországi Konföderációs Kupán is használtak. A nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino reményét fejezte ki, hogy a jövő évi világbajnokságon is segítheti a játékvezetők munkáját a gólok, a büntetők és a kiállítások megítélésénél, illetve a játékosok beazonosításában.

Ezek is érdekelhetik