NHL

2021.10.27. 16:55

Simán verte a Tampa a Pittsburghöt

A floridai gárda a mostani szezonban először diadalmaskodott a rendes játékidőben.

A címvédő és egy évvel korábban is bajnok Tampa Bay Lightning magabiztos győzelmet aratott Pittsburghben a Penguins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

A floridai gárda a mostani szezonban először diadalmaskodott a rendes játékidőben, kapusa, Andrej Vasziljevszkij 28 védéssel járult hozzá a sikerhez. A Lightning második és harmadik gólja, Ondrej Palat és Ryan McDonagh találata között mindössze tíz másodperc telt el.

A klub történetében ennél csak háromszor esett gyorsabban két gól: 2004-ben a New Jersey Devils, 2014-ben a New York Rangers, 2016-ban pedig a New York Islanders ellen egyformán kilenc másodperc telt el a Tampa két ünneplése között.

Szezonbeli egyetlen sikere mellett már a hatodik vereségét szenvedte el az előző idény nagydöntőse, a Montreal Canadiens, amely ezúttal a liga új csapata, a Seattle Kraken vendégeként kapott ki 5-1-re. A Krakennek ez volt története első hazai sikere.

A Minnesota Wild – egy vereség mellett – az ötödik győzelmét aratta az idényben. A sikeres mérkőzések mindegyikén Cam Talbot védett, így Manny Fernandez után ő a klub történetének második kapusa, aki szezonbeli első öt fellépését követően nyertesen hagyta el a jeget.

Eredmények:

Pittsburgh Penguins-Tampa Bay Lightning 1-5

Seattle Kraken-Montreal Canadiens 5-1

Vancouver Canucks-Minnesota Wild 2-3

New Jersey Devils-Calgary Flames 3-5

Colorado Avalanche-Vegas Golden Knights 1-3

Nashville Predators-San Jose Sharks 3-1

Anaheim Ducks-Winnipeg Jets 3-4

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik