Forrásteremtés

2018.02.01. 12:56

Növelte az önkormányzatok támogatását a Miniszterelnökség

Újabb, a vidéki önkormányzatok beruházásainak sikeres megvalósítását segítő módosításról döntött a Miniszterelnökség, az öt vidékfejlesztési pályázatot érintő változásnak köszönhetően kevesebb önrésszel, nagyobb támogatásintenzitással számolhatnak a nyertes települések – áll közleményükben.

A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló 1300 milliárd forint az agrárgazdaságok mellett a vidéki térségek fejlesztését, a helyi gazdaság és a közösség speciális igényeire reagáló szolgáltatások támogatását egyaránt szolgálja. Annak érdekében, hogy az önkormányzatok és társulásaik a vidékfejlesztési pályázatokon elnyert forrásokat minél hatékonyabban fordíthassák e célokra, a Miniszterelnökség öt felhívás esetében a támogatásintenzitás növeléséről döntött – írják.

A közlemény szerint ennek eredményeképpen – a települések hátrányos helyzetének besorolásától függően – a nem besorolt járásba tartozó települések 85 százalékos, a kedvezményezett és a fejlesztendő járások 90 százalékos, illetve a komplex programmal fejlesztendő járások önkormányzatai 95 százalékos, megemelt támogatásintenzitás mellett valósíthatják meg fejlesztéseiket.

A módosítások minden, az önkormányzatok számára meghirdetett vidékfejlesztési felhívást érintenek, vagyis azokat az önkormányzatokat, amelyek a tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztésére, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére, a közétkeztetés modernizálására, a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, valamint a külterületi helyi közutak fejlesztésére nyertek, vagy fognak elnyerni támogatásokat – jelezték.

Megjegyzik: a Miniszterelnökség módosításának köszönhetően összesen több mint 3,5 milliárd forinttal kevesebb önrészt kell az önkormányzatoknak vállalniuk a projektek megvalósításához.

Közleményében a Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a már kiértesített nyertes önkormányzatok hamarosan új, már a megemelt keretösszeget tartalmazó támogatási okiratot kapnak. Az elbírálás alatt lévő pályázatok esetében pedig a Magyar Államkincstár már az új, magasabb összeg megítéléséről szóló támogatási okiratot juttatja el az érintetteknek.

Tájékoztatásuk szerint a módosított pályázati felhívások a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhetők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában