Tömegsírok

2018.04.25. 06:56

A ruandai népirtás áldozatainak maradványaira leltek a fővárosban

A ruandai népirtás áldozatainak több mint 200 földi maradványát találták meg a múlt héten a főváros, Kigali egyik kerületében ásott tömegsírban - közölte kedden a túlélőket tömörítő IBUKA szervezet.

A Gasambo kerületben fellelt 30 méter mély sírhelyből kihantoltak maradványait megfelelő temetésig elkülönítve tárolják – mondta Theogene Kabagambire, az IBUKA Gasambo kerületért felelős vezetője.

Kabagambire szerint lakóterületek alatt talált további három tömegsír vár még feltárásra. Hozzátette: becslései szerint a környező térségekből származó mintegy 3000 áldozat lehet eltemetve a most megtalált sírokban.

„Fel nem foghatom, miért tartott több mint két évtizedig, hogy megtalálták ezeket a tömegsírokat” – mondta a népirtás egyik túlélője. „Ez nagyon megrázó, mert emberek élnek a területen” – tette hozzá.

A népirtást a Juvenal Habyarimana ruandai elnök rezsimje által felfegyverezett hutu milicisták kezdeményezték, miután az államfő repülőgépével 1994. április 6-án merénylet áldozata lett. 1994 áprilisa és júliusa között a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában