végzetes inzultus

2019.10.29. 15:56

Börtönt kaptak a hajléktalant agyonverő férfiak

Halált okozó testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a két férfit, akik a vád szerint 2017-ben megvertek egy hajléktalant, a sértett később belehalt sérüléseibe – közölte a bíróság kedden.

Az ítélet szerint a vádlottak – akik a történtek idején ugyancsak hajléktalanként éltek – 2017 novemberében egy XIII. kerületi üzlet mosdójában összefutottak a sértettel.

Az egyik vádlott egy korábbi lopási ügy és egy feljelentés miatt vonta felelősségre a sértettet, majd bántalmazni kezdte.

A másik vádlott először őrködött, amíg a mellékhelyiségben társa bántalmazta áldozatát, majd ő is bántalmazta a sértettet.

Miután megverték a férfit, megmosdatták, majd mentőt hívtak hozzá, a sértett azonban pár nap múlva, sérülései következtében elhunyt.

A Fővárosi Törvényszék kedden tartott előkészítő ülést, s a vádlottakat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő vallomását és a cselekmény óta eltelt időt, valamint kis mértékben azt is, hogy az egyik vádlott kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülmény volt azonban a vádlottak – köztük a másodrendű vádlott többszörös – büntetett előélete, továbbá az, hogy a bűncselekményt társtettesként és mindketten büntetőeljárás hatálya alatt követték el.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában