Járvány

2020.03.17. 16:04

Immár minden tüdőgyulladásos betegnél elvégzik a laborvizsgálatot

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintatevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – közölte az országos helyettes tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Surján Orsolya elmondta, mostantól a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt. Aki nem igényel kórházi ellátást, otthon maradhat – mondta a szakember.

Több kórházat járványkórházzá alakítanak

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén kijelentette: a magyar kormány időben lépett,

az intézkedések célja lassítani a járvány terjedését, és ha az emberek közreműködnek, felelősen viselkednek, betartják a hozott intézkedéseket, akkor van erre esély.

Elmondta azt is, hogy a járványra felkészülés miatt átrendezték az egészségügyi ellátórendszert. A 65 év feletti háziorvosok nem fognak részt venni a közvetlen betegellátásban ezért úgy kell szervezni a munkát, hogy a fiatal orvoskollégákat fogják a betegekhez irányítani. A nem sürgős műtétek elhalasztásáról már született döntés, és elkezdték az egészségügyi végzettségűek vagy annak tanuló önkéntesek toborzását. Megváltoztak a receptkiadás feltételei, a szakvizsgák halaszthatóak lesznek.

Elmondta,

rengeteg beszerzés van folyamatban védőeszközből és lélegeztetőgépekből,

ezekre és a már meglévőkre stratégiai készletekként kell tekinteni, oda kell azokat majd helyezni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ezenkívül aki ismeretlen okból tüdőgyulladásban szenved, azt a protokoll szerint koronavírusra tesztelik.

Több kórházat is járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt. Átalakították a laborhálózatot is, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül hét laboratórium is közreműködik a vizsgálatokban, és a Korányi kórház is készül az intenzív ellátásra szoruló betegek fogadására. A Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték erre, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény.

Az államtitkár jelezte: sok „importált” koronavírusos betegre számítanak. Mint mondta, úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett. Képviselői kérdésre elmondta,

a nemzetközi szakértők szerit az országok lakosságának 50-70 százaléka megfertőződik.

Jelen állás szerint 45 egészségügyi dolgozó van karanténban – ismertette.

Ezek is érdekelhetik