Járvány

2021.02.02. 18:35

Két évig nyújthat védelmet a Szputnyik V a kifejlesztője szerint

Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a Covid-19 ellen a Szputnyik V vakcina – jelentette ki keddi moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.

„Él bennünk az a nagyon nagy, kísérleti tények által megerősített remény, hogy a vakcinakészítmény hatékonysága nem néhány hónapig, nem is egy évig, hanem legalább két évig vagy még tovább fog tartani, ami természetesen további kutatások tárgyát fogja képezni”

– mondta az akadémikus.

Gincburg kijelentette, hogy a klinikai tesztelés harmadik szakaszában a csaknem 30 ezer önkénteseknél nem mutattak ki komoly szövődményt az első és a második fázisban tapasztalt mellékhatásokon kívül. Ez szerinte azt bizonyította, hogy a Covid-19 elleni első orosz vakcinakészítmény teljességgel biztonságos.

Hangsúlyozta, hogy

az oltóanyagnál minden lakossági csoportban gyakorlatilag azonos epidemiológiai hatékonyságot mutattak ki. Az idős embereknél a mellékhatások ritkábban jelentkeznek, mint másoknál.

A sajtótájékoztatót megelőzően a The Lancet londoni tudományos folyóirat biztonságosnak minősítette a Szputnyik V-t, megállapítva, hogy az oltóanyag hatékonysága a tesztelés harmadik szakaszának eredményei alapján 91,6 százalékos, a 60 éveseknél idősebb önkéntesek körében pedig 91,8 százalékos. Az védőoltástól eredő immunitás a 1,3-1,5-szöröse betegség utáninak.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy

Oroszország idén mintegy 700 millió ember Szputnyik V-vel való beoltását tudja biztosítani.

Mint mondta, a mennyiségnek a gyártási kapacitások szabnak határt. Hozzátette, hogy az RFPI mérlegeli a vakcina fehéroroszországi, iráni és törökországi gyártásának lehetőségét.

Konsztantyin Csernov, a harmadik orosz vakcinát, a CoviVacot kifejlesztő Csumakov Központ igazgatója a Doktor tévécsatornának azt mondta, hogy ennek az oltóanyagnak az orosz egészségügyi tárca általi hivatalos bejegyzése április 16-án várható, de az első százezer dózis márciusban kerülhet polgári forgalomba. Csernov szerint a CoviVacot gyártani egyelőre csak a Csumakov Központ saját kapacitásain lehet, amelyek évi 10 millió adag kibocsátását teszik lehetővé.

Korábbi közlés szerint a második vakcina, az EpiVacCorona tömeggyártásának beindítása február végén lesz esedékes.

Több mint 91 százalékos hatékonyságú a Szputnyik V orosz vakcina

Több mint 91 százalékos hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcina a Moszkvában folyó klinikai vizsgálatok harmadik fázisának köztes eredményei alapján, amelyeket a The Lancet című orvosi folyóirat internetes oldalán publikáltak.

Az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet által közzétett legfrissebb eredmények összhangban vannak a szeptember óta tartó klinikai vizsgálatok korábbi fázisaiból jelentett hatékonysági mutatókkal.

Az intézetben dolgozó Gyenisz Logunov által vezetett kutatócsoport szerint a vizsgálatokban részt vevő 19 866 önkéntes háromnegyede megkapta a vakcina két dózisát, egynegyedüknek pedig placebót adtak be.

A vizsgálatok kezdete óta a beoltott személyek közül 16-nál, míg a kontrollcsoportban 62 embernél állapítottak meg tünetekkel járó Covid-19-et.

Ez azt mutatja, hogy

a kétdózisú, adenovírus alapú vektorvakcina 91,6 százalékos hatékonyságú a tünetekkel járó Covid-19-cel szemben.

A 60 éven felüli önkéntesek esetében (2144 fő) az oltóanyag 91,8 százalékos hatékonyságot mutatott és a szakemberek semmilyen súlyos mellékhatást nem állapítottak meg a vakcinával összefüggésben.

Az oltóanyag 100 százalékban hatékony a mérsékelt vagy súlyos tünetekkel járó Covid-19-cel szemben.

A résztvevők közül négyen meghaltak, ám egyik haláleset sincs összefüggésben az oltóanyaggal.

A Szputnyik V hatékonyságát a tünetmentes esetek és a vírus továbbadása szempontjából is vizsgálni fogják.

Oroszország már megkezdte a vakcina egydózisú, a fejlesztők várakozásai szerint 73-85 százalékos hatékonyságú változatának tesztelését is.

Mexikó nagy mennyiségben vásárol Szputnyik V vakcinát

A mexikói kormány kedden bejelentette, hogy nagy mennyiségű Szputnyik V orosz vakcinát vásárol a koronavírus okozta súlyos járvány leküzdésére.

Hugo Lopez-Gatell, az egészségügyi miniszter helyettese közölte, hogy 7,4 millió adag Szputnyik V oltóanyagról kötöttek szerződést. Ezt február és április között kapja meg a közép-amerikai ország, és további adagok érkezhetnek májusban. A felhasználásuk rendkívüli engedélyeztetését „órákon belül” elintézik – mondta. „Ez óriási lehetőséget ad arra, hogy felgyorsítsuk az oltásokat Mexikóban” – tette hozzá.

Latin-Amerikában már korán érdeklődtek az orosz vakcina iránt.

Manuel López Obrador mexikói államfő a múlt héten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy országa 24 millió adag orosz vakcinát venne, de hivatalos közlés szerint vásárolnak más gyártóktól is.

Borítókép: egészségügyi dolgozó előkészíti a koronavírus (SARS-CoV-2) elleni vakcinát, mielőtt beadná egy önkéntesnek egy moszkvai kórházban 2020. szeptember 17-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában