Kísérlet

2022.01.14. 15:08

Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki

Észak-Korea ismét rakétát lőtt ki keleti partjairól pénteken, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága azt közölte, hogy két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról van szó, a japán parti őrség pedig azt, hogy a rakéták a tengerbe zuhantak.

Szöul hozzátette, hogy a rakétákat vélhetően az északkeleti Észak-Pjongan tartományból lőtték fel. A bejelentés nyomán összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot is. Nem sokkal később a dél-koreai hadsereg közölte, hogy 

a két rakéta 430 kilométert tett meg, röppályájuk legmagasabb pontja pedig 36 kilométeres magasságban volt.

Az észak-koreai hadsereg idén már harmadszor hajt végre rakétatesztet, a január 5-én és 11-én fellőtt rakétákról pedig Phenjan azt állította, hogy hiperszonikus rakétákkal végeztek kísérletet.

A legutóbbi kilövések miatt az Egyesült Államok a héten büntetőintézkedéseket vetett ki hat észak-koreai és egy orosz tisztségviselőre, valamint egy orosz cégre, akiket és amelyet felelősnek tart az észak-koreai fegyverprogramokat segítő áruk szállításáért Oroszországból és Kínából.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter az MSNBC televíziónak adott interjújában rendkívül destabilizálónak nevezte a legújabb rakétakilövéseket, és hangsúlyozta, hogy Washington szorosan együttműködik az ügyben az ENSZ-szel és stratégiai partnereivel, beleértve Japánt és Dél-Koreát.

Az Európai Unió szintén elítélte a teszteket, az EU külügyi szolgálata pedig felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeinek, és tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely aláássa a párbeszéd folytatását célzó törekvéseket.

Mindeközben az észak-koreai külügyi szóvivő a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez eljuttatott pénteki közleményében leszögezte: a hiperszonikus rakétákkal elvégzett kísérletekkel a kommunista állam csupán az önvédelmi jogát gyakorolta, és újabb amerikai szankciók esetén az ország csak "erősebb és elszántabb lesz". Ugyanakkor azt vetette Washington szemére, hogy bár diplomáciáról beszél, a célja még mindig az, hogy teljesen elszigetelje Észak-Koreát, a szankciókkal pedig szándékosan élezi a feszültséget.

A rakétákkal nem akartak senkit célba venni, és egyetlen szomszédos országot sem ért kár - tudatták a közleményben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kötelező érvényű határozatai egyértelműen tiltják, hogy Észak-Korea kísérletet hajtson végre ballisztikus rakétával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában