2022.06.14. 11:48
Rétvári: sohasem hallottuk a DK-tól, hogy megvédték volna a rezsicsökkentést
Az államtitkár szerint ha a szankciókkal nem lehetetlenítik el a magyar gazdaságot, akkor az jelentős növekedésre lenne képes.
Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció részéről a napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy míg Nyugat Európában a koronavírus-járvány idején támogatták az önkormányzatokat, addig Magyarországon forrásokat vontak el a települések vezetésétől - írja a Magyar Nemzet. A Gyurcsány-párt politikusa szerint a kormány elkezdte a megszorítások politikáját és azt vizionálta, hogy egyes városokban a világítást is kikapcsolhatják. Oláh Lajos úgy fogalmazott, hogy a pártja képviseli a demokrata irányt.
– Sohasem hallottuk önöktől azt, hogy megvédték volna a rezsicsökkentést, inkább támadták azt – jelezte válaszában Rétvári Bence. A Belügyminisztérium államtitkára közölte, hogy tíz éve volt a DK-nak arra, hogy kimondják:
a magyar embereket meg kell védeni attól, hogy magas rezsit kell fizetniük, ehelyett azt védték, hogy a saját kormányzásuk idején tizenötször emelték a rezsit.
Mint Rétvári kiemelte, a baloldal kormányzása alatt az önkormányzatokat hitelek felvételére ösztönözték, ami súlyos anyagi helyzetbe hozta a településeket.
– Ha hibás brüsszeli szankciós politikával nem lehetetlenítik el a magyar gazdaságot, akkor olyan növekedésre lenne képes, mint amilyen a tavalyi 7,1 százalékos javulás is volt
– húzta alá kormánypárti politikus.
Borítókép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. június 14-én.