Hagyatéka a sportszeretet

A napokban harminc éve, hogy elhunyt Kömlei Károly (1910–1988) gyöngyösi tanár, sportvezető, edző. A mátraaljai város Egri úti sporttelepének névadóját a Népújságban 1988. december 2-án nekrológgal idézzük fel.

Hagyatéka – sportszeretet

„Széles körben ismert, közkedvelt, szeretet és megbecsülés által övezett sportembert, az atlétika és az atléták igaz barátját kísérik ma utolsó útjára családja mellett tisztelői Gyöngyösön. Kömlei Károly testnevelő tanár és edző, a sportok királynőjének tartott atlétika értő és szolgalelkű megszállottja 78 évesen, szép és gazdag életpályát hagyott maga mögött. Annak idején középtávfutóként versenyzett váltakozó sikerrel, majd jóval több eredménnyel végzett edzői, sportvezetői munkát évtizedeken át.

Egyéniség volt, a szó teljes értelmében. A Gyöngyösi 1-es Számú Általános Iskolában szinte beoltotta tanítványaiba az atlétika szeretetét. Gyorsan felismerte a gyermekekben rejlő tehetséget, de azok sorsa sem volt részére közömbös, akiket csupán a mozgás kedvéért nyert meg a sport számára. Talán szakmai tudásánál is többet érő volt rokonszenves egyénisége, melynek nyomán elszántságot, küzdeni akarást, becsvágyat kölcsönzött versenyzőinek.

Emberileg adott feltétlen sokat a Gy. Bányász és Vasutas atlétáinak, akik, mint Pelle, Szekendy, Fejes A., Tőzsér, Citrom, Márkus, Takács E, Nagy S., Gubancsik, Erdélyi, a később olimpiai ezüstérmes gyalogló Kiss A. és számos társuk emlékeznek most meghatottan tanítómesterükre. Áradt belőle az egészséges derű, a kedélyes hangulat, a könnyedség, amivel nagy számú és lelkes közösséget teremtett maga körül, nemcsak a mátraaljai városban. A megyei atlétikai szövetség főtitkáraként hosszú időn át tudott mindenről, ami a sportággal kapcsolatos, lehetett az középiskolás bajnokság, vagy falusi spartakiád. Lapunkban minden esztendő végén hű képet adott a megye atlétikai életéről, statisztikái, ranglistái jól példázták elhivatottságát, amivel gazdaggá tette nyugdíjas éveit is.

Távozásával egy népszerű, közvetlen kapcsolatot könnyen teremtő tanítóval és baráttal lettünk szegényebbek.

A végére elfogyott az erő és az egészség, amit szívesen használt együtt köszönésül. Emlékezetünkben azonban energikus, határozott, nagyon jó szívű emberként marad meg Karcsi bácsi...”