Összefeszülnek?

2024.01.25. 09:40

Mirkóczki továbbra sem akar autókat látni Eger belvárosában

Az egri a parkolási zónákat, a jegyváltási lehetőségeket is érintené az az átalakítás és modernizálás, amiről ma tárgyal a város közgyűlése. A pályázatokról és az Egri Városfejlesztési Kft. sorsáról is vitáznak a képviselők.

Szabadi Martina Laura

Összeült az egri közgyűlés, fontos témákat tárgyalnak

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

17:04

Az élő közvetítést lezárjuk. A további, az ülésen történt jelentősebb eseményekről külön cikkekben számolunk be portálunkon. 

16:55

A Gárdonyi Géza Színház támogatási szerződése követezett. Mint ahogy arról már beszámoltunk, több követelményt is megfogalmaztak az előterjesztésben. Csetneki Attila javasolta, hogy 180 helyett 140 legyen a minimális előadás szám.  

Blaskó Balázs az intézmény igazgatója elmondta, meggyőződése 2025-re visszaáll az előadásszám a 180-ra, ami a járvány előtt volt jellemző.  

– A minisztérium és az Állami Számvevőszék is kér tőlük adatokat mostanában, de a nézőszámot kérik, az előadásszámot nem. Nem tudom, hogy marad-e majd a közös fenntartású rendszer, vélhetően egy új koncepciót készítenek elő. Ebben az évadban teltházakkal játsszuk az előadásokat, így a 40 ezres nézőszám bőven teljesíthető – fogalmazott. A képviselők megszavazták a szerződést.

Blaskó Balázs elmondta, kényszerűségből meg kell szüntetniük a Széchenyi utcai jegyszervező irodájukat. Császár Zoltán javasolta, hogy tárgyaljanak az egyházzal a bérleti díjról, a képviselők megszavazták a módosítást, így a Széchenyi utcai, korábbi jegyirodát kivonták a színház alapító okiratából. 

16:25

A város parkolásának átalakítási tervéről Komlósi Csaba elmondta, a munkaanyag egy alap az övezetek és a parkolási rendszer újragondolásához.  

Kovács Cs. Tamás kérte, vizsgálják meg a lehetőségét, hogy a Csákány utcaiak, a környéken élők kedvezményes bérletet kaphassanak a Kertész úti parkolóházba.

Fontos a belváros autómentesítése, és az agglomerációból érkezők parkolásának megoldása, hiszen rendszeresen olyan helyeken parkolnak, ahol a helyieknek bosszúságot okoznak, a lakók nem tudnak tőlük megállni.

– Meg kell néznünk, hogyan tekintünk a belvárosra. Szerintem ez egy sétáló belváros, itt a mentőn, a tűzoltón, a rendőrön és szűkre szabott árufuvarozáson kívül nincs keresnivalója autónak – fogalmazott.

Császár Zoltán a Grőber temető előtt parkolókról beszélt. A munkába igyekvők ott teszik le az autójukat és aztán elindulnak be a városba, aki a temetőbe megy, az nem tud parkolni.

– A Szarvas Gábor utca parkolási rendjét is kidolgozta már a szakiroda, ott is sok a probléma – mondta. 

Farkas Attila ismét felhozta, hogy szerinte a Lenkey udvarban új parkolókat kéne létrehozni.

Komlósi Csaba szerint nem feltétlenül a belvárosi tereken kéne parkolni, de elfogadta a javaslatot, hogy vizsgálják meg a lehetőséget majd a képviselők igennel szavaztak a parkolási munkaanyagra. 

16:00

A Volánbusz Zrt. részére fizetendő idei támogatás ügye következett. Juhász Tamás gazdasági irodavezető elmondta, ha most döntenek az összegről, akkor az első havi részletet hó végén ki is fizethetik, egyébként késedelmi kamatot számolhat a busztársaság.

Bódi Zsolt szerint az egriek nem érzik, hogy a helyiek életére lenne szabva a menetrend. Nem felel meg az igényeiknek, ezen pedig változtatni kellene.

Mirkóczki Ádám javasolta, hogy legyen egy erre vonatkozó napirend és a képviselők szedjék össze a javaslataikat.

Ifj. Sós Tamás javasolta, hogy valahogy próbálják csökkenteni a veszteség összegét. Mirkóczki Ádám elmondta, hogy sajnos ő nem tudja megítélni, hogyan lehetne lefaragni  a költségekből, hiszen a cég benyújtja az amortizálódó, elhasználódott alkatrészek járművek költségét.

Orosz Ibolya elmondta, egyáltalán nem volt hajlandó a busztársaság képviselője leülni velük képviselőkkel a körzetekről egyeztetni. 

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium korábban megkereste a várost egyfajta térségi tarifaközösség létrehozására, de Eerben végül nem valósították meg.

A képviselők nem szavazták meg a Volánnak fizetendő költségtérítést az idei évre.  

– Nem tartjuk be a szerződést, nyilván ez után lesz kamat és így kérjek csökkentést? – reagált Mirkóczki Ádám a szavazás eredményére.

Dr. Pápai Ákos szerint a képviselők elvesztették a fonalat, nem tudták mire szavaznak.  

Újra szavaztak és megszavazták az előterjesztést. 

15:40

Az EVAT alapító okiratának módosításával, s a céggel kapcsolatos tulajdonosi döntésekről folytatódott a szünet után a közgyűlés.  

– Igaz-e, hogy dolgozik vagy dolgozott olyan személy a cégnél, aki bűnügyi felügyelet alatt áll? Mert ha igen, akkor úgy gondolom, hogy erről a tulajdonost tájékoztatni kellene – mondta Farkas Attila.

Az előterjesztés kitér arra, hogy az önkormányzat még 2020-ban tagi kölcsönt nyújtott az EVAT részére, ugyanakkor azt a cég nem juttatta el leányvállalatai, a városgondozás és a Média Eger Kft. részére, de az önkormányzatnak sem juttatták vissza. Másrészt a cégnek könyvvizsgálóra van szüksége, a cég erre kötelezett, de a korábbi könyvvizsgáló megbízatása már lejárt tavaly nyár végén. 

Csetneki Attila javasolta, hogy a jelenlegi könyvvizsgáló mandátumát hosszabbítsák meg pályázat kiírása helyett, hiszen évek óta ellátja a feladatot és jól ismeri a cég működését.

Szűcs Tamás az EVAT igazgatója elmondta, elégedettek a korábbi könyvvizsgáló munkájával. Kitért arra is, hogy a cégnek valóban nincs szerződése rágcsálóirtásra, vállalkozóként látja el ezt a feladatot a köztereken és intézményekben megrendelésre.

Farkas Attilának azt válaszolta, hogy az Evat vagy a cégcsoport állományában nincs olyan személyről tudomása, aki bűnügyi felügyelet alatt áll. 

A képviselők megszavazták a javaslatokat, illettve azt is támogatták, hogy a Katona téri parkolóházban a bankkártyás fizetés lehetőségét dolgozzák ki.

14.08

– Most már tényleg szeretném tudni mennyibe került a Lenkey-ház. Mennyit utaltak el? Mennyi volt a ráemelés? A képviselőknek joga és kötelessége tudni ezeket. Ne legyen üzleti titok egy közpénzből felújított épület. Akkora káosz az egész történet, hogy önök sem igazodnak el rajta – mondta Mirkóczki Zita.

Hozzátette, az Egrix-projektet a jelentős késedelem miatt utasították el, 2019-től 2023-ig nem történt semmi, kérte Minczér Gábort, hogy ne hivatkozzon olyan emberre, aki 5 hónapig volt vezető.

–  Kivett műszaki tartalmat a beruházásból és beillesztett mást, 160 millió forint értékben szerepelt kerítés a projektben. Ez nem volt beilleszthető – fogalmazott Spisák György.  

– Szerintünk az nincs rendben, hogy az Evat egy alkalmazás fejlesztésébe fog, amjd az igazgatóság döntése szerint leállítják, de a cégnek kifizettek 7 millió forintot. Ezért tettünk feljelentést – mondta és hozzáfűzte az Eger Termál 600 millió forintos takarítócéggel kötött megállapodása és a kanapé ügy miatt is. 

Mirkóczki Zita zárszóban kifejtette, még ha meg is szavazzák az előterjesztését, nem hiszi, hogy a polgármester végrehajtja, hiszen korábban sem történt meg 2 munkacsoport létrehozása, nem kaptak beszámolót sem. 

A képviselők megszavazták  a munkacsoport létrehozását.

13.16

Minczér Gábor elmondta, hogy 340 millió forint a Lenkey nettója, és fordított ÁFÁ-s a projekt, tehát az nem lesz költsége a városnak.

Mirkóczki Zita elmondta, azért sokallják az emberek a Lenkey-ház felújítására szánt összeget, mert a Nagypréposti palota felújítása tetőcserével, liftbeépítéssel került 380 millió forintba.

– Ne mutogassunk már visszafelé! Az a kérdés, hogy ezt az 5 projektet tekintve mennyibe kerültek? Pontosan akarom tudni! – szögezte le Mirkóczki Zita. 

Minczér Gábor elmondta, szerinte nevetséges összehasonlítani a könyvtár épületének kivitelezését a mostani árakkal, hiszen az építőanyagok ára és a munkások bérezése is legalább duplája vagy háromszorosa. Elmondta, a Hemo és a melegedő teljesen készen van, a Sas utcai felújítás 80 százaléknál jár.

– Lehet kérdezni azt, hogy miért költöttünk ennyit. Azért, mert ilyen ajánlat érkezett. Ültünk mi az Erix-Egál projekttel kapcsolatban tavaly márciusban egy asztalnál. Fel tudom olvasni a jegyzőkönyvet. Nagy István azt mondta, minden rendben lesz, az államkincstár engedélyezni fogja a műszaki tartalom módosítást – válaszolta Minczér Gábor.

– Teljesen jogos kérés, lássunk tisztán, ne halogassák a választásokig – mondta Csetneki Attila. – Önöknek az alapvető városüzemeltetési feladatokkal is problémájuk van: a kátyúzás és a rágcsálóirtás sem megy – mondta Csetneki Attila.

– Kedves Zita, itt minden rendben van. Aztán kiderül, hogy mégsincs rendben – mondta Kovács Cs. Tamás. – Nem érdekel, mennyibe került a kenyér Habis László idején. Minczér Gábor nyomozot az MVP ügyében, bizosan nyomozni fog ez ügyben is visszamenőleg Habis László születéséig – ironizált Kovács Cs. Tamás. Hozzátette, közös felelőssége van a projektek megvalósulásában a városnak. 

– Lehet, hogy felhívom az ülés után Habis Lászlót, hogy csuklott-e. A Bitskey uszoda tetejével kapcsolatban felkértek egy igazságügyi szakértőt, a mai napig nem tudjuk, mennyiért, már fel is adtam, hogy megtudjam. Ha úgy gondolják, hogy garanciális probléma van a kivitelezésével, akkor vissza kell hívni a kivitelezőt. Ha valaki itt csinálni akar valamit, azt egyből feljelentik. Hány feljelentést tettek már és mire mentek vele? Mit csináltak 4 évig azon kívül, hogy hobbiból padot festettek? Megkapták a bizalmat, de nem sikerült várost vezetni. Őszintén, mi került négyzetméterenként 2 millió forintba egy több száz éves parasztházon? – kérdezte Kovács Cs. Tamás.

Spisák György aljegyző elmondta, a beszámoló elkészül február végéig, benyújtják a képviselőknek. Felidézte, hogy a bizottsági üléseken is tettek fel kérdéseket a szakbizottságok tagjai a projektekről.  

– A TOP projektek december végével fizikálisan lezárultak, ne gondoltam volna, hogy ennyire mély pénzügyi beszámolót kell adni a képviselőknek, ezért én erre nem készültem fel mára – közölte. Elmondta, hogy a HEMO projektre is kellett ráemelés, mert hiányosságok derültek ki a kivitelezés során.  

– Teljesen szabályos, hogy ha nem tudjuk megítélni az elvégzett munka taralmát, akkor szakértő segítségét kérjük – válaszolta Kovács Cs. Tamásnak.

12.14

Orosz Ibolya szerint nem lehet akkora teher a Média Egernek a feladat ellátása, mert korábban is a cég látta el. Befogadta a képviselők módosító javaslatait. A képviselők megszavazták az előterjesztést.

Mirkóczki Zita Település- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatokról szóló előterjesztéséről elmondta, a célja a tisztánlátás.

– Mennyiből valósul meg a Lenkey ház, a Sas úti projekt, a Hemo kávézó és a nappali melegedő például. Kérünk egy szakmai és pénzügyi beszámolót róla. Remélem ezt meg is fogjuk kapni. Látni szeretnénk, hogy a napelem-projektből visszahulló összeg mire lett felhasználva. Be van-e fejezve a Lenkey ház, összesen mekkora összege költött rá a város? Hallottunk már 340, 400 és 445 millió forintot is. A Hemo kávézónál a ráemelés 175 millió forint, ez még a korábbi összegen túl értendő. A Sas út nincs kész, a TOP-ban december végéig le kellett jelenteni a projektek készültségi szintjét. Ha nem készült el akkor kit terhel a fennmaradó rész kifizetése? Milyen fedezet van a Sas úti projekt mögött? – érdeklődött. 

Hozzátette, az előterjesztés 2. része arról szól, hogy a TOP Plusz projektek elkészítettsége hol tart.

– Ha bármilyen ráemelést kértek, annak minimum közgyűlés elé kéne kerülni – mondta.

– Az államkincstár el fogja végezni a projektek ellenőrzését. Én örömmel fogok számot adni minden egyes projekről. A közgyűlés nem engedte az Egrix-Egál projektet elvenni a városfejlesztési végtől, meg is lett az eredménye – válaszolta Mirkóczki Ádám. 

Csetneki Attila jelezte, hogy nem kell kincstári elszámolás ahhoz, hogy tájékoztassák a képviselőket.  

Orosz Ibolya javasolta, hogy ha a munkacsoport létrejön, akkor üléseik legyenek nyilvánosak és készüljön hangfelvétel és jegyzőkönyv azokon. 

– Nagyon szeretem polgármester urat, nagyon tud csúsztatni. Én valamiért nem tanultam ezt meg, pedig a név kötelezne. Nem azért vesztettük ez az Egrix projektet, mert a városfejlesztésnél maradt – reagált Mirkóczki Zita. Érdeklődött, hogy miért nem látja az elszámolásokat a közgyűlés, mielőtt az államkincstár elé kerül.

11.31

Orosz Ibolya sürgősségi előterjesztése következett, amely az szorgalmazza, hogy a városi reklám rendszergazda feladatokat a Média Eger Nonprofit Kft. lássa el.

– Ez jó lenne a városnak, talán így nem lesznek olyan órásplakátok, amelyek még nyáron is az előző évi szilvesztert hirdetik – fogalmazott.

– Én jobban örülnék az őszinte beszédnek, mert ez az előterjesztés egészen biztos, hogy nem a Média Eger megsegítéséről szól, mert a cégnek ez mínuszos lenne – mondta. – Választási év van, gondolom, valakik már bejelentkeztek ezekre a hirdetési felületekre. Módosító indítványként benyújtanám, hogy a város hirdetési felületeit politikai célokra ne lehessen értékesíteni. Szintén ezt javasolta Mirkóczki Zita is.  

Császár Zoltán szerint fontos, hogy majd a választás után szedjék is le a plakátokat, mert az mindig elmarad.

– A turisztikai szezonban úgy fog kinézni a város, mint a moslékosvödör – fogalmazott. 

11.06

A soron kívüli belső ellenőrzésról szóló sürgősségi indítványról Mirkóczki Zita elmondta, a városgondozás ellenőrzését kéri.  

– Több mint 90 százalékos tulajdonrészből 46 százalékos tulajdonrész maradt a hulladéktársulásban. Ezt meg kell vizsgálni. Szeretném, ha a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság ellenőrzése is megvalósulna, foglalkoztatási területen. Szeretném, ha az Agria Film Kft. Belső ellenőrzése is megvalósulna, még mindig nem kaptam meg ugyanis egyes számlákat a Márai üzemeletésével kapcsolatban – mondta.

A soron kívüli ellenőrzés elrendelésének indoka az elterjesztés szerint egyrészt, hogy a Városgondozás Eger Kft. korábbi ügyvezetője, Juhász Géza és Nagy Mihály ügyvezető az általuk vezetett cégekben kölcsönös alá-fölé rendelt jogviszonyokban foglalkoztatták egymást, kölcsönösen jelentős összegeket kifizetve. Másrészt az előterjesztésben szerepel az is, hogy a Városgondozás Eger Kft részéről, Nagy Mihály cége, a Titán Csillag Kft részére teljesített kifizetéseket vizsgálják. Harmadrészt a vizsgálat tárgyának javasolja a Városgondozás Eger Kft gépbeszerzés során elkövetett vélt szabálytalanságokat, illetve Juhász Géza jogviszonyának vizsgálatát a nyertes ajánlattevővel. Negyedrészt pedig az Egri Hulladékgazdálkodási Kft. taggyűlésén Juhász Géza szavazatainak, azok jogszerűségének vizsgálatát, a fent említett tulajdoni hányad elvesztése miatt. 

Pápai Ákos elmondta, ő egyeztetett a városgondozás mostani ügyvezetőjével, aki maga is meg akar bízni egy külsős céget belső vizsgálattal és kifejezeten pozitívan állt az előterjesztéshez. A képviselők megszavazták a vizsgálatot.

10.51

Több képviselő jelezte, hogy rágcsálóirtásra lenne szükség egyes városrészekben. Kovács Cs. Tamás az Agyagos utcában, Bódi Zsolt a Béke telepről mondta ezt. Felmerült, hogy a Szala városrészben is hasonló a helyzet, Mirkóczki Ádám erre azt mondta, a Szala takarítására már többet költöttek, mint az összes többi városrészére, dr. Bánhidy Péter jegyző elmondta, hogy sajnos sok szemetet halmoznak fel a közterületeken ott.

Az első napirendi pont a polgármester saját hatáskörben hozott döntéseinek végrehajtásáról szól.

Csetneki Attila kiemelte, jó lenne, ha az EVAT vagyonkezelő és a hivatal között helyreállna az együttműködés. Érdeklődött a Senator-ház bérbeadásáról. Juhász Éva gazdasági irodavezető elmondta, nem volt érvényes ajánlat az ingatlanra, majd új pályázatot írtak ki, most érdeklődők vannak, jövő héten lesz a licit. 

Mirkóczki Ádám elmondta, kidolgozás alatt van egy koncepció, a Dobó István Vármúzeum kereste meg ugyanis a Senator-házzal kapcsolatban. Amennyiben nem sikerül bérbeadni, ezt a lehetőséget fontolják meg, működhetne szálláshelykén és kávézóként az épület, és a vár más célokra is használná. 

Orosz Ibolya arról kezdett beszélni, hogy Farkas Attila önkormányzati ügyek miatt volt távol pár napot és ezt elszámoltatná. A frakcióvezető azt mondta, ilyenkor szabadságot szoktak kivenni. Minczér Gábor szerint nem kellene egymás zsebében turkálni.

– Farkas Attila társadalmi megbízatású alpolgármester, tehát heti 20 órát kell itt dolgoznia. A Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóságnál 8 órában dolgozik. Nyilván mi nem tudjuk, hogy mikor és mennyit dolgozik, közpénzből finanszírozva. Erről kaphatnánk tájékoztatást – mondta Mirkóczki Zita.

– Köszönöm a tájékoztatást az életemről Mirkóczki Zitának, azt kifelejtette, hogy 75 négyzetméteres lakásban lakom – válaszolt Farkas Attila. A képviselők nem szavazták meg az előtejesztést. 

10.23

Farkas Attila alpolgármester szerint egyfajta helyi polgárőrség szerveződése is jó megoldás lehet. Bódi Zsolt a körzeti keretek felhasználásáról beszélt a következő felszólalásában.  

– Tervezési soron nem volt pénz, így a körzeti munkákat nem tudtuk megvalósítani. Pedig többször kértem, hogy lépjünk ebben előre – mondta. A képviselő Minczér Gábor alpolgármester egy nyilatkozatára reagált, melyben a képviselői keretek felhasználásáról bezsélt egy helyi médiumnak.

Minczér Gábor erre azt mondta, volt olyan képviselő, aki mégis sok projektet megvalósított, példaként hozta Orosz Ibolyát és Mirkóczki Zitát.

Kovács Csatlós Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő azt mondta, politikai terméket csinált a nyilatkozattal a körzeti alapokból. Megkérdezte az alpolgármestert, ha látta, hogy egyeseknek nem sikerült felhasználni, akkor miért nem segített Minczér Gábor ezeknek a képviselőknek.

Mirkóczki Zita kérte, hogy küldjenek ki a képviselőknek pontos összeget a körzeti keretekről, mert nem tudják, mennyit lehet még felhasználni.

– Az egész cikknek hazug és káros üzenete van. Egyrészt azt sugallja, hogy vannak itt képviselők akik nem dolgoznak – fogalmazott dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk Mozgalom). – Úgy tűnik vannak itt egyenlők és egyenlőbben, a cikk azt kéri számon az egyenlőkön, hogy miért nem egyenlőbbek ők is – tete hozzá.

– A barokk, pasztell sárga színekbe nem illik, mikor megjelenik egy szürke épület. Egy darabig még tűrtem, de gondoltam szólok. Ezt nem hagyhatja a város – fogalmazott dr. Pócs Alfréd. Hozzátette, hogy a szkíták letartóztatásáról szóló hír szerinte nevetséges.  

– Most a kormány fél 3 embertől?  

Hozzátette, hogy nem ért egyet azzal, hogy a parlament igazságügyi bizottsága elutasította a kérésüket a szkíta nemzetiséggel kapcsolatban, fellebbeznek majd az ügyben. 

Kacsó János elmondta, minden változtatás bejelentés köteles.

Minczér Gábor elmondta, a Modern Városok Programmal kapcsolatban nyomozott.

– A BMSK 2020-óta csak tervellenőri munkát végzett, hogyan lehetnek más városok mégis nálunk sikeresebbek a projektben. Egy megyei jogú város esetében sem indítottak közbeszerzési eljárást. Az összes alpolgármestert felhívtam. Nyíregyháza esetében azok a tervek valósultak meg melyeknek közbeszerzése 2020 előt elindult – mondta. Elmondta, Sopron Zalegerszeg és Nyíregyháza is hozzátett saját forrást, műszaki tartalmat csökkentett  a megvalósulás érdekében. Egerben ilyen nem történt Minczér Gábor szerint.

– Szeretném felhívni országgyűlési képviselő úr figyelmét is, hogy mielőtt elítélő nyilatkozatokat tesz, talán nem ártana neki is vizsgálódni és megkérdezni Habis Lászlót, aki tanácsadója, hogy mi is történt – fogalmazott.

Mirkóczki Ádádm elmondta, hogy az MVP most is téma minisztériumi találkozókon, szerinte a választás után vissza fogja kapni a város az összegeket. 

Mirkóczki Zita elmondta, továbbra is hiányolja a beszámolót az MVP projektek alakulásáról, amit december 9-ig kellett volna megkapniuk.  

– Hajtsák végre azt a határozatot, ami arról szól, hogy be kell számolniuk a közgyűlésnek. Az előző ciklus alatt az elmúlt 50 év legnagyobb fejlesztései valósultak meg, maguk meg oda mutogatnak – fogalmazott dr. Csetneki Attila (Fidesz-KDNP).

– Ön ügyvéd. Mondja már meg, hogy volt-e jogunk közbeszerzést kiírni! – válaszolt Mirkóczki Ádám. – Mi kértük, hogy a projektek lebonyolítása maradjon nálunk, elutasították.  

9.38

A januári közgyűlésen soron kívüli belső ellenőrzést kér Mirkóczki Zita tanácsnok (MSZP, A városért) Sürgősségi indítványt nyújtott be, melyet a képviselők megszavaztak, de az nem derült ki, hogy mely önkormányzati intézményt vagy intézményeket érinti.  

A tanácsnok kérte, hogy a TOP projektekről szóló előterjesztést időkorlát nélkül tárgyalják, Orosz Ibolya (Fidesz-KDNP) frakcióvezető az EVAT ügyeit érintő előterjesztést javasolta időkorlát nélküli tárgyalásra, ezt meg is szavazták a képviselők.  

A két képviselő sorrend módosítást is javasolt a napirendi pontokra vonatkozóan. A sürgősségi indítványokat a napirend elejére javasolták, Császár Zoltán tanácsnok szerint illene megindokolni ezeket a változtatásokat.

– Nem kell megindokolni a sorrend módosításokat. Azért remélem, hogy ma nem éjfélkor végzünk – fogalmazott Mirkóczki Ádám polgármester.

Az egri rendőrkapitányhoz szóltak napirend előtt a képviselők, elsőként Bódi Zsolt (Fidesz-KDNP) Felnémet képviselője. Elmondta, még mindig sok az apró lopás a városrészben, érdeklődött, tud-e javasolni valamit a rendőrség ezek visszaszorítására.

– Szilveszter éjjel este 7 órakor telefonált egy Sólyom utcában lakó, hogy a füstölőjét kirámolták. Kolbászt és szalonnát lopott valaki. Mit tudunk tenni? Fejleszteni kellene a kamera hálózatot, sok esetben nem látszik az elkövetők arca a felvételeken – mondta.  

Kovács József rendőrkapitány elmondta, minden kamerafelvétel hasznos, annak alapján már személyleírást lehet adni az elkövetőről.

– Minden ilyen esetet komolyan veszünk, az túlzás, hogy mindennaposak lennének. Úgy látom idén már létszámban is javulni fog a helyzet. El kellene gondolkodni egy településőrség létrehozásán – mondta.

Dr. Pócs Alfréd (Egri városvédők egyesülete) jelezte, szerinte veszélyes lehet a kamerarendszer.

– Siófokon például olyan kínai kamerarendszert telepítettek ami lehallgatásra alkalmas. Én nem tartom ezt jó ötletnek, az embereket meg lehet vele figyelni és szabadságjoguk sérül – fogalmazott. 

Korábban írtuk:

Ma ülésezik Eger közgyűlése. A közzétett napirend szerint a januári ülésen több, a helyiek életét befolyásoló javaslat és előterjesztés is a képviselők elé kerül. Mint ahogy arról már beszámoltunk, az egyikben a parkolási problémák megoldására tesz javaslatot Komlósi Csaba (A városért) tanácsnok, aki úgy látja, Egerben is drasztikusan nőtt a gépjárművek száma, ezzel együtt a várakozóhelyek iránti igény is.

A helyi buszközlekedést biztosító hozzájárulások alakulásáról is dönt a közgyűlés. Az önkormányzat s az Építési és Közlekedési Minisztérium közötti múlt évi megállapodás hatálya lejárt. Az idei évre vonatkozó megállapodás futásteljesítmény-módosítását a közgyűlés jóváhagyta: a 3047 regionális autóbuszvonal jelölt járatainak bevonását a helyi közlekedés kiszolgálásába, így a teljesítmény 185 ezer kilométerre módosult. Így a minisztérium által meghatározott hozzájárulás idén 9 millió 22 ezer forint. Az önkormányzat és a Volánbusz Zrt. szerződése alapján a finanszírozási igény egymilliárd 160 millió 322 ezer forint, a havi önkormányzati fizetési kötelezettség közel 97 millió forint.

A Gárdonyi Géza Színház – korábbi években sok vitát eredményező – közös fenntartási szerződése is téma lesz. Az önkormányzat és a színház közötti fenntartói megállapodás a támogatási összeget nem tartalmazza, csak a kikötéseket. Korábban már számos esetben alakult ki konfliktus Mirkóczki Ádám polgármester, az önkormányzat és Blaskó Balázs színházigazgató között a teátrum működése és az önkormányzat támogatásutalási szokásai miatt.

Mirkóczki Zita tanácsnok (MSZP, A városért) a TOP és TOP Plusz pályázatok illetve az Egri Városfejelsztési Kft. ügyével kapcsolatban javasolja, hogy hozzanak létre munkacsoportot annak érdekében, hogy a beruházások rendben megvalósuljanak. Mint ahogy arról már beszámoltunk, a tanácsnok korábban többször nehezményezte, hogy nem kapnak elegendő tájékoztatást az ügyek állásáról: nem történt előrelépés eddig a Kossuth utca felújításában, nem valósult meg az Egrix-Egál projekt.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában