siker

2019.05.13. 06:35

Egyre többen keresik a cukormentes jégkrémeket

A legnépszerűbbek pedig még mindig a dobozos és a vödrös jégkrémek.

Forrás: Shutterstock

A magyarországi jégkrémpiac mérete tavaly meghaladta a 35 milliárd forintot, ezzel a Nielsen által mért 90 élelmiszer-kategória között a 12. helyen áll – közölte a Világgazdasággal a piackutató. A szegmensbe nem tartoznak bele a gombócos fagylaltok, a fagylaltalapú sütemények és a fagylaltporok sem, a tavalyi főszezonban, május és augusztus között mindezek nélkül nőtt értékben 19, mennyiségben 7 százalékkal a jégkrém kiskereskedelmi értékesítése.

Csaknem a teljes piacot három fő kategória fedi le: a legnépszerűbbek a dobozos és vödrös jégkrémek, amelyek együttesen az eladások 53 százalékáért felelnek, igaz, a forgalmi részarányuk a tavalyi főszezonban egy százalékponttal csökkent. A pálcikás és a tölcséres változatok értékesítése viszont a vizsgált időszakban nőtt két, illetve egy százalékponttal, így 34, illetve 10 százalékos a részesedése. A Nielsen adatai szerint meghatározók a szuper- és hipermarketek, valamint a diszkontok is, a jégkrémek 76 százalékát a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekből szerzik be a fogyasztók.

A gyártói márkák aránya 39 százalék, miközben a fennmaradó 61 százalék saját márkás termék.

A SPAR-nál több mint 6 milliárd forintot tesz ki a jégkrémek éves forgalma, az idén 8-10 százalékos növekedésre számítanak – közölte a Világgazdasággal Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője. Hálózatukban csaknem 70 százalékos részarányt képvisel a dobozos, családi kiszerelés, amelyet az úgynevezett impulz (pálcikás, tölcséres) kategória, majd a multipack, azaz jégkrémválogatás követ.

Egyre nagyobb az igény a cukor- és a laktózmentes, valamint a vegán jégkrémekre is – olvasható a lapban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!