Munkaerőpiac

2017.08.28. 10:48

Még mindig sofőrhiány van a közúti fuvarozásban

Annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással, még mindig sofőrhiány van a magyar közúti fuvarozásban – mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára hétfőn az M1 csatornán. 

Hozzátette, hogy újraindul a gépkocsivezetők képzése állami segítséggel, az ingyenes tanfolyamokra bárki jelentkezhet, aki megfelel a járművezetési feltételeknek.

Somogyi Gábor szólt arról is, hogy az MKFE támogatja a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM) bevezetését, mert az a közlekedés biztonságát, az út- és vagyonvédelmet szolgálja, és segíti a fuvarozók versenyképességét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: nehéz lesz a túlsúlyos külföldi járműveket „utolérni”. Nem szeretnék, ha a rendszerben csak a magyar fuvarozókat bírságolnák meg – tette hozzá.

(Borítókép: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!