bűnügyek

2021.04.15. 10:18

Elképesztő módszerekkel lopták az áramot Heves megyében

Nem mindennapi módszerrel lopták az áramot Átányban és Kömlőn, milliós kárt okozva ezzel a szolgáltatónak.

Heol

Forrás: Shhutterstock

Fotó: Shutterstock

Az idegen dolog mástól, jogtalan eltulajdonítási szándékkal történő elvétele lopásnak minősül – hívta fel a figyelmet dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, aki kiemelte: dolognak számít az elektromos áram is, aminek jogtalan és ellenszolgáltatás nélküli vételezése lopás. Mint megtudtuk: akadnak olyan bűnelkövetők, akik a méretlen fővezetékről házilagos módszerrel csapolják le a villamos energiát. A szakszerűtlen rákötések – amellett, hogy bűncselekménynek minősülhetnek – komolyan veszélyeztetik az élet- és vagyonbiztonságot is.

Konkoly Thege László úgy nyilatkozott, a Hevesi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat nemrégiben egy házaspárral szemben. A vádlottak 2013. november 30-ától, több mint 6 éven át illegálisan vételezték az áramot kömlői otthonukban. A vádlottak ezen időszak alatt többször lebuktak, de ez sem tántorította el őket attól, hogy egy-egy beavatkozás, a szabálytalan rákötés megszüntetése után újra próbálkozzanak. Az évek alatt a pár összesen 1 millió 204 ezer 896 forint kárt okozott az áramszolgáltatónak.

Az ügyben az ügyészség arra tett indítványt, hogy a járásbíróság büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki az elkövetőkkel szemben. Emellett bírálja el a sértett által bejelentett polgári jogi igényt, valamint jogellenes gazdagodásuk erejéig rendeljen el vagyonelkobzást a vádlottak esetében.

A sajtószóvivő hozzátette: egy másik dél-hevesi településen, Átányban is hasonló bűncselekmény történt, ami sajnos nem mondható egyedinek. Ebben az ügyben szintén most került sor vádemelésre. A vádlottak itt 2019 februárjától vételezték „kampózás” módszerével az áramot az utcai villanyoszlopról. A szolgáltató munkatársai rövid idő alatt három ellenőrzést is tartottak az ingatlannál, mindhárom esetben megszüntették a szabálytalanságot, azonban miután távoztak, a kampó – mintha mi sem történt volna – ismét visszakerült a méretlen fővezetékre. Ebben az esetben 78 ezer 840 forint kár érte a szolgáltatót.

Az ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a bűncselekményt elkövető élettársakkal szemben. A Hevesi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a vádlottak beismerik a bűncselekmény elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a bíróság egy év börtönt és egy év közügyektől eltiltást szabjon ki a férfival szemben, míg a páros eddig büntetlen nőtagját ítélje kilenc hónapi – végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, egyben bírálja el a sértett által bejelentett polgári jogi igényt is.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában