Lángok

2022.10.06. 13:06

Halálos áldozata is volt a lakástüzeknek idén Heves megyében

Idén, az év első kilenc hónapjában Heves megyében 256 otthonban keletkezett tűz.

HEOL

Forrás: HMKI

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján olvasható tájékoztatás szerint a lakástüzek következtében 12 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett. Júliusban Poroszlón a tűz halálos áldozatot követelt.  A leggyakrabban idős emberek válnak a lakástüzek áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be.

 A tűzoltók az égő épületekből  6 embert mentettek ki szeptember végéig, 12 épület oltásakor gázpalackok nehezítették a beavatkozást. Az égő épületekhez 431 tűzoltójármű vonult, az ingatlanokban összesen közel 2 ezer négyzetméternyi terület égett le.

34 alkalommal a kéményben keletkezett tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. 

A legbiztonságosabb, ha úgy vágunk neki a fűtési szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, a családi házakhoz azonban előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt ide kattintva, vagy a 1818-as hívószámon az 1-1-9-1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.

A lakástüzekkel kapcsolatos halálestek és a nagyobb károk megelőzhetők, ha arra szakosodott boltból beszerzett füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz hangosan jelzi a tüzet annak kezdeti szakaszában, amikor még könnyen meg lehet fékezni azt. Elég egy négyzetméteres, sőt akár néhány négyzetcentiméteres tűz is ahhoz, hogy annyi mérgező füst keletkezzen, ami tragédiához vezethet. Sok használati tárgyunk, bútorunk tartalmaz műanyagokat, ezek égésekor erősen mérgező gázok keletkeznek.

 

A tragédiák elkerülése érdekében javasolt fokozottan figyelni idős, egyedül élő rokonainkra, ismerőseinkre, szomszédainkra. Sok esetben érdeklődéssel, egy kis odafigyeléssel életet menthetünk, mert még időben vesszük észre, hogy valaki rosszul lett otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában