Tárgyalás

2022.12.03. 15:30

Benzines palackkal, kaszával kalapáccsal harcolt a két Heves megyei család, minősített emberölés kísérlete a vád

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekményt ró vádiratában a Heves Megyei Főügyészség F. A. és társa rovására. Az ügyben csütörtökön tartott tárgyalást az Egri Törvényszék.

Sike Sándor

A gyújtogatás szerencsére nem okozott nagyobb kárt

Forrás: Shutterstock

Fotós: Andrij Vatsyk

Portálunkat Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, a törvényszék sajtószóvivője arról tájékoztatta, hogy tanácsváltás miatt a tárgyalás – mint azt a büntetőeljárási törvény előírja – iratismertetéssel telt.

A vádiratba foglaltak szerint F. A. és vádlott társa testvérek, akik harmadik testvérükkel – 2018. január 22-én este 10 óra körül különféle ütő- és vágóeszközökkel felfegyverkezve, több rokonuk, ismerősük társaságában megjelentek egy másik család lakóházánál. A testvérek és kíséretük ordítozva, fenyegetőzve kérték számon rajtuk a másodrendű terhelt fiának aznap esti bántalmazását.

A vádlottak és F. A. „Gyertek ki… Meg fogtok halni! Rátok gyújtjuk a házat” kijelentések és fenyegetések kíséretében ütötték a ház kapuját. Betörték az utcafronti ablak redőnyét s ablakát is. A fenyegetőzést olyan módon nyomatékosították a támadók, hogy a bevert ablakon át egy palackból benzint locsoltak a lakótérbe, meggyújtották. A hálószobában lévő franciaágyon, a tapétán, az ablaktokon gyorsan terjedő égés alakult ki.

A vádirat szerint a házban a támadás idején több felnőtt- és kiskorú személy, köztük egy négy hónapos kislány tartózkodott. Nekik sikerült kimenekülni az épületből, így a tűz miatt személyi sérülés nem történt. Miután a szoba gyulladt, a K. család férfi tagjai botokkal, kaszával, kalapáccsal felfegyverkezve kirohantak az utcára, még pedig azért, hogy az ellenük irányuló további jogtalan támadást megakadályozzák.

A két család tagjai között kitört verekedésben kölcsönösen bántalmazták egymást a náluk lévő eszközökkel. A támadók közül F. A. maradandó fogyatékossággal járó életveszélyes koponyasérülést, a sértettek közül pedig K. M., K. G., K. L. nyolc napon belül gyógyuló szúrt-vágott sérüléseket szenvedtek.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz terjedését sikerült megakadályozni, közveszély nem következett be. Ennek lehetősége az épület anyagára, az időjárási viszonyokra figyelemmel igen kis valószínűségű lett volna. Az ingatlanban és az ingóságokban egymillió 226 ezer forint kár keletkezett, ami nem térült meg – állapította meg vádiratában a főügyészség.

Mindezek alapján F. A. elsőrendű terheltet – mint társtettest – különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és rongálás bűntettével vádolják. 

A másodrendű vádlottat F. B-t – mint társtettest és ugyancsak mint visszaesőt – különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és rongálás bűntette miatt indítványozza felelősségre vonni a vádhatóság, tájékoztattak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában