Interjú

2023.06.25. 06:55

A legdurvább emberölések és emberrablások is kerültek a füzesabonyi bíró elé

A füzesabonyi dr. Kalina József, a Fővárosi Törvényszék nyugalmazott tanácselnök bírója arról híres, hogy rábízták a legnagyobb súlyú bűncselekmények ügyeinek a tárgyalását. A közelmúltban az eljárások során gyűjtött emlékeit foglalta össze egy hiánypótló kötetben, amelynek a címe Bűnügyi történetek. Ezúttal elsősorban a pályájáról kérdeztük a Juhász Andor-díjjal és a fővárosi törvényszéki Aranygyűrűvel kitüntetett szakembert.

Szalay Zoltán

Dr. Kalina József zömében igen fajsúlyos bűnügyeket tárgyalt

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Köszöntöm olvasóink nevében, bíró úr! Magától adódik az első kérdés: miért éppen a bírói hivatást választotta? 
– Dr. Horváth József professzor, a miskolci jogi kar dékánja volt a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának a kezdeményezője az egyetemi éveim utolsó időszakában, a ligához én is csatlakoztam. Kérdezte a professzor, melyik jogászi pályára mennék, azt feleltem, hogy a büntetőbíróira. Jelentkeztem is a Fővárosi Bíróságra (FB), s a Pesti Kerületi Központi Bíróságra (PKKB) osztottak be dr. Fazekas Sándor mellé, aki akkor tanácselnök bíró volt. Később a PKKB, majd a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöke lett. Fogalmazó voltam két éven át. Még 1989. augusztus 1-jével kerültem a bíróságra, s két év elteltével már ítélkeztem. A PKKB-n 13 évig voltam bíró, s utána pályáztam a Fővárosi Bíróságra. Akkor még bíró voltam, majd egy év múlva tanácselnök bíró. Leginkább nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó ügyeket tárgyaltam az elmúlt évtizedekben. Zömében emberöléseket, emberrablást, jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedést, ami az FB, később Fővárosi Törvényszék (FT) hatáskörébe tartozott, s aminek a büntetési tétele húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. 

– Mi volt az első igazán komoly ügy, amiben eljárt bíróként? 
– A PKKB-n csoportban ítélkeznek a bírák. Az elsőben az erőszakos bűncselekményeket, mint rablás, nemi erkölcs elleni erőszakos bűntényeket tárgyalták. A másodikban a gazdaság elleni, a harmadikban a fiatalkorúak által elkövetett deliktumokat. Én a harmadik csoportba kerültem. Voltak az ügyek között rablások, nemi erkölcs elleni cselekmények, súlyos zsarolás. 

– A bíró munkájához hozzátartozik a folytonos tanulás. A bíróság elé tárt dokumentumokat szó szerint be kell tanulni. Olykor több száz, több ezer oldalról van szó. Milyen módszer erre a legalkalmasabb? 
– A kezdeti időszakban egyszerűbb, hiszen kisebb ügyeket szignálnak az emberre. Egy-kétszáz oldalas nyomozati iratokat könnyedén át lehet lapozni. Hamar az ember agyába vésődik, amit olvas. Később előfordul, hogy nem több ezer, hanem több tízezer nyomozati iratot kell észben tartani. Ekkor hosszas, nagyon részletes vázlatokat kell készíteni. Nem az egész anyagot kell áttekinteni, hanem a bíró tudja a Büntetőeljárási Törvény alapján, hogy milyen feladat elvégzésére kerül sor éppen az aznapi tárgyaláson. 

– Miként alakítja ki a bíró a tárgyalási menetrendet? 
– Először a vádlottakat hallgatja ki, s abból az anyagból készül fel, amit ők a nyomozás során előadtak. A vallomásukat alaposan meg kell ismerni, mert gyakran megesik, hogy a tárgyaláson teljesen mást mondanak, mint amit a nyomozáskor gyanúsítottként előadtak. Sokszor arra hivatkoznak, hogy őket bántalmazták, fenyegették, s ezért tettek beismerő vallomást. Ha az általuk a nyomozáskor előadottakat a bíró nem ismeri, akkor nem tudja a kérdéseit megfogalmazni. Nem tud rávilágítani azokra az ellentmondásokra, ellentétekre, amelyek elmondásaikat jellemzik. Ha viszont a bíró ismeri az iratok tartalmát, akkor pontosan tudja, milyen kérdéseket kell feltennie, mivel kell szembesítenie a terhelteket. Megtörténik, hogy két vádlott között van olyan ellentmondás, amely szerint az egyik beismer, a másik tagad, egyik a másikra keni a bűntény elkövetését. Ezek után már látható, hogy mivel kell őket szembesíteni. 

– A tárgyalásvezetés célja legfőképpen a bizonyítékok feltárása, hogy azok mérlegelése nyomán a történeti tényállásnak és a jogszabályoknak megfelelő ítélet szülessen. Ehhez kellő stratégia és taktika szükséges. Mi a legjobb metódus, amit a bíró követ? 
– Látom, hogy az ügyész milyen bizonyítékokat jelölt meg, amelyekre a vádat alapította. Ezeket mindig össze kell vetni a tárgyaláson felszínre kerülő bizonyítékokkal. Ha van eltérés a nyomozati iratokban foglaltakhoz képest, akkor arra rá kell kérdezni, s szembesíteni a vallomást tevőket a bíróságon tett előadásukkal. 

– Sokan a tárgyalás közönségéből megjegyezik, hogy mi végre való a szembesítés, amikor az legtöbbnyire eredménytelen? 
– Ez így van, de a bíró nemcsak az elmondottakból ért, hanem látja a vádlottakat, érzékeli, hogy melyikük képviseli a szembesítésben az igazat. A gesztikulálásaik, az, hogy a másik szemébe mer-e nézni, határozottan állítja-e, amit a terhelt társa bizonytalanul mondott, rengeteget elárul, s ezekből a bíró következtetéseket tud levonni. Neki azt kell vizsgálnia, hogy amelyik vádlott előadását fogadja el, annak a szavahihetőségét milyen más adatok, körülmények támasztották alá. S ha az ő vallomását egyéb okirati bizonyítékok, tanúvallomások, szakértői vélemények is igazolják, a másikét viszont nagyon kevés, az utóbbit el kell vetnie a bíróságnak. 

– Ehhez a bírónak nagyon nagy tapasztalattal, emberismerettel kell rendelkeznie, s egyúttal empatikusnak kell lennie, nemde? 
– Ezt teljes mértékben meg tudom erősíteni. Ahhoz, hogy egy bíró jól tudjon működni, ahhoz megfelelő emberismeretre van szükség. Én korábban olyan munkaterületeken dolgoztam, amelyekben emberek tömegeivel foglalkoztam. Nagyon sok ember előtt kellett megnyilatkozni, nagyon sok ember véleményét kellett megismerni, hogy kellő döntést tudjak meghozni. Ez a bírói munka során hallatlanul nagy előnyt jelent. Az angolszász jog területén nem is lehet bíró, aki előzőleg nem tevékenykedett más jogi beosztásban.(Folytatjuk) 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában